A túra ötlete már régóta felmerült bennünk de valahogy mindig valami másik hegy útját állta Erdélybe való visszatérésünknek. Egy áprilisi hétvégén jött újra elő hogy, a május elsejei hosszú hétvégén ki kéne mennünk. Végül is a dolgok úgy alakultak, hogy csak 1-jén tudunk indulni így szabival volt csak megoldható az utazás. Ezáltal hárman maradtunk (Paszta, Laca, Bátor). Reggel belevágtunk a 600 km-es útnak Székesfehérvár-Nyíregyháza-Szatmárnémeti-Máramarossziget-Borsafüred útvonalon.
A Kárpátokról dióhéjban annyit érdemes tudni hogy kialakulása az Alpokkal egyidős. Európa koszorújának ívét két mikrolemez alakította egy európai és egy afrikai eredetű. 4 fő láncvonulatból áll. A belső vulkáni (Zempléni-hegység, Mátra, Hargita), a középső kristályos (Magas-Tátra, Fogarasi-havasok) a mészkőszirt (Pieninek) és külső flisövezet (Beszkidek). A Radnai-havasok a már említett kristályos övezet tagja a Keleti-Kárpátokban. Legnagyobb részét metamorf kőzetek alkotják. Összetételében gneiszeket, csillámpalákat, kvarcokat stb. találunk. A hegység 57 km hosszú főgerince K-Ny-i irányú, télen-nyáron népszerű célpont. Legmagasabb pontja a Nagy-Pietrosz (Nagy-Köves, Horthy-csúcs) 2303 méter magas. A főgerinc asszimetrikus helyzetű, az északi lejtői meredekek míg a déli fekvésűek lankásabbak.
Visszatérve az útra a határt átlépve szembesültünk a "legendásan szar" utakkal. Amennyiben rendeznének itt WRC versenyeket az első két helyen Dacia és Aro végezne. Az erdélyi 200 km csak nem akart lepörögni. Késő délután értünk a már korábban lefoglalt
szállásunkra Borsafüredre.
 |
| Szállásunk |
Vendéglátónk Magdi egyből
létrás pálinkával fogadott minket. A közeli boltban vettünk egy-két üveg sört majd estig beszélgettünk a panzió teraszán. Másnap a fárasztó utazás hatását még éreztük, ezért úgy döntöttünk, hogy valami könnyű túrát vállalunk csak. Felmentünk a
P háromszögön Ló-havasi-vízeséshez ami egész Erdélyben a legmagasabb a maga 80 méterével. Paszta és Bátor fürdött egyet a jéghideg vízben, beszélgettünk 1 órát majd visszaindultunk.
 |
| Ló-havasi-vízesés |
A következő nap a Nagy-Köves lett volna a cél, de a két Stalinskaya vodka annyira "megfogott" minket, hogy nem sokáig jutottunk. Mint utólag kiderült nem véletlenül. Magdi elmondta utólag hogy semmilyen rövidet nem szabad inni, mert nagy részük ukrán pancs amit a határon átcsempésznek. Hozzáteszem 2 vodkától életemben nem voltam ennyire szarul. Dehát a jó pap is holtig tanul.... Másnap a Beszterce-forrását néztük ki magunknak. A Borsafüredi sípálya felvonója mentén kezdődött a kapaszkodás. 2 km-en 500 méter szint a tűző napon nem volt sétagalopp. Felérve rövid pihenő majd tovább célunk felé. Elértük a Gargaló katlanát ahol a Beszterce-forrása található, ami tulajdonképpen egy kis tengerszem.
 |
| Beszterce forrása |
Innen tovább akartunk még menni a Gargaló-nyeregbe ami már a főgerinc része. Nem jártunk már messze amikor egy hófolton átkelve
medve lábnyomot találtam. Mondanom sem kell hogy nem tapsoltam örömömben, pláne amikor a fölöttünk lévő borokás elkezdett mozogni és nem a szél fújta... Többször is figyeltük és amikor a vizes hó felfröccsent már nem nagyon tudtunk másra gondolni. Hátraarc. Nyugodtan elhagytuk a törpefenyvest és visszatértünk a szállásra. Elmeséltük a medvés kalandot Magdinak, azt mondta hogy ő még nem találkozott medvékkel, mert ezen a részen kevés él. Nekünk sikerült azt a keveset is megtalálni. Hozzá kell tenni hogy a nyári szállások (esztenák) még üresek, az állatokat még nem hajtották fel, ezért is mozognak bátrabban a macik. Másnap reggel hazaindultunk kora estére értünk haza.
Zárszóként annyit azért érdemes hozzátenni Erdélyhez, hogy amióta román fennhatóság alatt áll rettenetesen "le lett lakva". Az infrastruktúra romokban, a korrupció akkora, hogy mi magyarok pitlákok vagyunk hozzájuk képest. Itt érvényes a klasszikus mondás: ha nem tudod megoldani pénzzel, oldd meg sok pénzzel. Óriási a szegénység ami azért tisztesnek mondható. Rengeteg a félig kész ház. Ahogy elfogy a külföldön dolgozó vendégmunkások pénze minden abbamarad. Ha talán nem 4 szintes házakat építenének... Utunk alatt egy hegyi patakot sem láttam nylon zacskók és pet palackok nélkül. Vizük zavaros a beleengedett szennyvíz és egyéb szennyező anyagok miatt. A közlekedési morált meg inkább hagyjuk. Még a 90'-es évek elején voltak olyan törekvések az erdélyi értelmiség részéről, hogy váljon ki Erdély Romániából de ez sajnos elbukott. Így az itteni bevételek döntő hányada a havasalföldi oláh csürhénél landol. Ráadásul amikor átjönnek Erdélybe abba sincs sok köszönet. Érkezésünk előtt Dornavátránál felgyújtották az erdőt. No comment. Borsán és környékén magyarok nem élnek de az itt élő románság barátságos és segítőkész. Nyugodt szívvel javaslom mindenkinek Erdély ezen részére is látogasson el.
Külön köszönet Magdinak, Anettának a kedvességért, a segítőkészségért és kiváló szállásért.
A túra fotói
itt.
Zenésen meg
itt.
Egy félkörrel később kiértünk az erdős részről és a "pusztában", az Ökörmezőn folytattuk utunkat a Kakastaréj felé - szemben már látszott: 
A rétről jobb-kéz felé látható volt a Fekete-hegy is, a sípályával. 
A mezőn az erdélyi sóúton mentünk tovább. Két forrás mellett is elhaladtunk, mire újra árnyas fák közé értünk. Itt tábla jelölte a tájvédelmi körzetet és korlát segítette az első lépéseket. További félórás kapaszkodás után értünk fel a Kakastaréjhoz. Nevét (nem meglepő módon) a formájáról kapta. 
A Máramarosi-medence felől ~150 méter magas sziklafal, ezért közkedvelt sziklamászó hely. A kiépített karabinerek csillogtak a napfényben.. Mert: tiszta időnk volt és rálátásunk volt a Máramarosi-havasokra - illetve elhagyott túránk helyszínére: a Radnai-havasokra is. A sziklafal ~200 méter hosszú - és egy vulkáni kráter andezites maradványa. Pár kép:
