Előzetes a Hohe Tauern túrából

Egy vasárnapi Schneeberg története

-Biztos felkelsz holnap, ha bemész a borozóba?

-Persze. Csak pár sör....

Hát nem keltem fel. Így lett a szombatból vasárnap. Eleinte kétnaposra terveztem, de mondom nincs nagy hó a webkamerák szerint, meglesz az egy alatt is. Szombat este már semmit nem bíztam a véletlenre, itthon maradtam. Hajnali 4-kor felkeltem, kávé aztán indulás. "Migráncsmentesen" jó tempóban tudtam autózni Puchberg irányába. 9 felé érkeztem meg a hegy alá. Eredeti tervem a Novembergrat volt, de a hó láttán lejjebb vettem a pofaszélből. Két verzió maradt. Az Oberer Herminensteig vagy a Schneider Graben. Végül is az utóbbit választottam.

Az útvonal

Átöltöztem, majd neki vágtam a hegynek. Nem sokat kellett várnom az első emelkedőre. Néha úgy éreztem hogy már a seggemen veszem a levegőt. Felértem a vályú kezdetéhez. Tábla kint. Életveszély. Mondom remek. Utána mindig figyeltem felfelé, nehogy valami kőomlás úgy telibeverjen, hogy kiskanállal kelljen összeszedni. 1,5 óra alatt értem el a felső utat, ahonnan a havas rész kezdődött. Mondom mély úgyse lehet a hó. Aztán amikor először szakadtam be derékig, éreztem nem lesz ez egyszerű menet. A huszadik után már nem számoltam tovább.

Az út felülről.

Egyre meredekebbé vált a terep. Sütött a Nap is rendesen. Dőlt rólam a víz. Kimentem a vályú bal oldalára, hogy majd ott kimászok a Novembergrat-ra. Nem volt jó ötlet.... Vissza középre. Átverekedtem magam a törpefenyves tetején, többször beszakadva, meg közbe arra figyelve le ne zúgjak, mert itt egy csúszás aztán az autónál vagyok újra.... Tehát újra a helyes úton voltam, de az utolsó 200 méter még meredekebb volt. Számoltam a lépéseket tíz lépés majd pihi.

A kijárat

Egyszer csak vége lett. Ahogy felértem a platóra egy 100km/h-s széllökés rögtön telibe vágott. Hátra is léptem kettőt-hármat. Mondom ez fasza lesz így. Láttam a csúcsot már nem volt messze. De rengeteget kivett belőlem combközépig érő hó, valamint az idővel sem álltam jól.

Schneeberg plató a baloldali a csúcs

A lefelé menet mellett döntöttem. A turistaúton leértem 2 -2,5 óra alatt. Menetközben elhaladtam a Salamandra kisvasút pályája mellett is. Nyári szezonban fel lehet vele jönni ide a platóra.

Salamandra vasút pályája. Fent a hegytetőn van a végállomás

 A vasútat elhagyva a sárga jelzésen ereszkedtem vissza Schneebergdörflbe az autóhoz. A meredek ösvény lefelé szépen ki is nyírta a térdemet. Már ami még maradt belőle. Délután értem le 4 óra felé. Egygázon haza. Este fél tízre itthon voltam. Szezonkezdésnek nem volt rossz.

Laca

A túra fotói itt.

Grossvenediger 2015

Igen, ismét sikerült ellustulnom, azért megint a késés a beszámolóval. Augusztus óta nem bírtam magam rávenni, de hát én már csak ilyen vagyok. A történet úgy kezdődik, hogy talán még tavasszal beszélgettünk erről, páran aztán szépen formálódott a csapat. Ismét új felállás jött létre. Jozi, Ákos és Én.

"Birodalmi lépegetők"

A szabadságokhoz igazodva, augusztus második felére tettük az indulást. Mire eljött, volna az indulás napja, gyalázatosan szar lett az időjárás. Halasztottunk az induláson pár napot, de aztán lesz ami lesz alapon nekivágtunk. Matrei in Osttirol volt a cél, itt néztünk campinget, amit még itthonról próbáltunk lefoglalni, de nem igen válaszoltak megkeresésünkre. Hála a jó égnek, mikor kiértünk volt szabad helyük. Feldobtuk a "Hotel Savoyt", aztán villámgyorsan lehúztunk a közeli boltba némi "malátaszörpért". A camping szállásdíjára konkrétan nem emlékszem, de nem vert földhöz minket. Korrekt a vizesblokk, van étterem is, közel a bolt és gyönyörű helyen van. Tényleg csak ajánlani tudom. Másnap az idő cseppet sem javult, azt mondták talán két nap múlva próbálkozhatunk. Így elmentünk sétálni a városba. Megnéztük a nemzeti park múzeumát (ingyenes!) és a II. világháborús hősök emlékművét.

Akartunk egyet felvonózni is, de az árak láttán kihagytuk. Este megbeszéltük, hogy reggel mindenképp indulás a Neue Prager Hütte, vagy különben mehetünk haza, mert kifutunk az időből. Napsütésre ébredtünk. Összeszedtük a felszerelést, majd felmentünk a Tauernhaus-ig. A parkoló fizetős, de olcsóbb, mint itthon 4 óra a belvárosban, 4 napra. Innen a Tauerntaxival felmentünk (5 EUR/fő) Venedigerhaus-ig. Nem is a szint miatt, inkább a távolság érvelt mellette. Innen viszont már jöttek az emelkedők. A két faszi ment elől, én meg kullogtam mögöttük szokásomhoz híven, miszerint az első nap egy kalap szar a teljesítmény. Az Alte Prager Hütténél bevártak.

Kilátás a Alte Prager Hüttétől

Kajáltunk, szusszantunk egyet. Innen már láttuk az aznapi célunkat a Neue Prager Hüttét. Még 300 méter szint volt előttünk, amit viszonylag hamar le is tudtunk. Péntek lévén, meg a javuló idő miatt elég sokan összejöttünk fent. Szerencsére foglaltunk szállást, így fixre volt helyünk. Kiültünk sörözni a napsütésbe és élveztük a kilátást. Kértünk vacsorát is, de én még éltemben nem ettem ilyen szar tésztát. Este, korán eltettük magunkat. Elvileg ötös kelést beszéltünk meg, amiből azt hiszem 7 lett. A többiek sem kapkodtak, hozzáteszem. Az utolsók között indultunk el felfelé, de legalább láttuk merre vezet az út felfelé. A hómezőkkel tarkított morénalejtő után elértük a gleccser peremét. Hágóvasak fel, kötél elő. Egy hasadékokkal teletűzdelt, kemény firnes részen átkelve, felértünk a hóval borított gleccserplatóra. Hosszú taposás következett, kerülgettük a hasadékokat, vagy átlépdeltünk rajtuk. Egy felhő nem volt az égen, tűzött a Nap rendesen. Rólam meg gurultak a vizek. Ákos hágóvasa nem igazán szuperált, így hamar megállapodtunk, hogy ő fog közöttünk jönni. Tapostunk jó pár órát már, mire megpillantottuk a csúcsot.

Csúcstömb

Már csak csúcsgerincre felvezető emelkedőn kellett átverekedni magunkat, majd a gerincen végig sétálva, Ákosnak a vasak nélkül kicsit nehezebb volt, fent álltunk Ausztria 4. legmagasabb csúcsán. Negyed tizenkettő volt. Nagyon időben voltunk. Fotók, csúcssör, csúcscsoki.

Grossvenediger 3664m

1 órát elnézelődtünk, majd elindultunk lefelé. Visszafelé már gyorsan haladtunk. Mivel rendesen kásás lett a hó ledobtuk a vasakat. Csak a gleccser peremen vettük vissza, itt Ákost leeresztettük, majd lementünk mi is. Ismét jött a mix szakasz, mi Jozival lassabban mentünk lefelé, de így volt ideje Ákosnak sört kérni nekünk a menedékházba :). Felszedtük az itt hagyott cuccainkat, majd folytattuk utunkat lefelé. A csúcstól számolva 2000 métert ereszkedtünk, ami azért odavágott rendesen. Még jöttek fel velünk szembe is. Kérdezik megmásztuk? Mondom igen. Hát holnap ők is megakarják. De nekik nincsen se hágóvasuk, se kötelük. Mondom akkor érdekes lesz. Nem magyarok voltak. Iszonyat felelőtlen emberek vannak.... Éppen elértük az utolsó Venedigertaxit lefelé az autóhoz. Este a campingbe, már várt minket a jól megérdemelt szilvasnapsz és a behűtött osztrák sörök. Másnap délelőtt tábort bontottunk majd elindultunk hazafelé.
Laca

A túra fotói itt.
Hard rockba meg itt.

Előzetes a Grossvenediger túrából

Tiroli kalandok 2014

Bevallom, az én hanyagságom, hogy ez csak most kerül fel a blogra. Tavaly történt augusztusban. Hárman indultunk el az útra, Paszta, Gábor és jómagam. Az eredeti terv Ortler-Weisskugel duó lett volna, de hát az ember tervez, Isten végez. Az odaút sima volt. Reggeli indulással, délután már a sátrat állítottuk a campingben. Az időjárás nem éppen járt a kedvünkben. Egy napig el tébláboltunk a faluban, aztán másnap felkerekedtünk a közeli Elferspitz (2926m) megmászására bemelegítés gyanánt. Az eső továbbra is hol esett, hol nem. Felvonóval mentünk egy darabon. A hegy lábánál még egy nyári havazáshoz is volt szerencsénk, bár azért komolynak nem volt tekinthető.

Elferspitz 2926m

Rövidet szusszantunk a csúcson, majd elindultunk vissza. Lefelé menet a hüttében beütöttünk még két jager-t, majd az utolsó felvonóval, visszaértünk a campingbe. Este elmentünk a közeli kocsmába.
-Ich möchte zwei bier und ein wein
-Pirosat vagy fehéret kértek?
Nohát mindenhol van magyar. Nagyon kellemes beszélgetés kerekedett.Edit, a pultos hölgy, megígérte hogy másnapra megkérdezi mi a helyzet az Ortleren, mert cseppet sem tűnt biztatónak a hó mennyisége miatt. Az alábbi kép akkor készült már amikor kitisztult az idő.

Ortler

Jött is válasz. Nem ajánlott jelenleg. Akkor jön a másik a Weisskugel. Gondoltuk mi. Elég kemény kaptatók után, felértünk a Weisskugel huette-hez (2542m).

Weisskugel

Kérdezzük a szállást, mondja a csaj telt ház van. Nem akartunk hinni a fülünknek. Hétköznap volt. Olaszországban meg 4 napos hétvége. Kérdezi szeretnénk-e reggelit. Mondjuk nem. Hát akkor tényleg nincs hely. Viszont felajánlotta ereszkedjünk vissza 2200 méterre, ott van egy ház. Hamar megbeszéltük, hogy a 3730 méteres csúcs az onnan nekünk nagyon kemény lenne. És ráadásul távban is messze volt. Vissza az autóhoz. Reggelre kék égre ébredtünk. Internet. 2 napig jó idő lesz. Gyors döntés, irány Ausztria. Gábor, menet közben felhívta a Breslauer Huette-t.Mondták van hely, menjünk nyugodtan. Így jött a Wildspitze. Estére márt fenn voltunk a házban (2844m). Itt is beleszaladtunk egy magyar lányba, éjszakába nyúlóan elbeszélgettünk négyen. Fájt a reggel.... Kimásztunk az ágyból, összeszedtünk mindent és elindultunk. Paszta 1 vagy 1,5 óra múltán rosszul lett, majd visszafordult. Ketten maradtunk Gáborral. Jött a kuloár. Soha nem felejtem el. Vízjég. Alig akartak belemenni a hágóvasak. 45-50 fokos lehetett a meredeksége. Átvergődtünk rajta, majd le a gleccserre.

A gleccseren, felettünk a csúcs

Egy meredek rámpán felértünk a gerincre. Egyből összekötöttük magunkat, mert erős szél fogadott minket.
Az utolsó gerincszakaszon meg kellett hajolnunk mert a szél ott még erősebben fújt és tartottunk tőle kibillent az egyensúlyunkból.

Wildspitze 3772m

Felérve csúcsfotó.

Meg rólunk is egy

Ausztria 2. legmagasabb hegyén.

10 perc után indultunk mert, kezdtünk hűlni. A hegy másik oldalán ereszkedtünk le, mint ahol feljöttünk, így meg is volt az első keresztezésünk rögtön. Lefeé megbeszéltük, hogy semmiképpen nem mászunk le a kuloáron, hanem lemegyünk inkább a kletteren biztosítás nélkül. Na ez sikerült is.

Lefelé a kletteren

Nem volt nehéz, visszaértünk a kuloár aljára, onnan meg már sétagalopp volt lefelé, de nagyon elfáradtunk. Paszta már jött elénk, a menedékházban is vártak már... A főbérlő hozta a snapszokat, koccintottunk, késő délután visszaértünk az autóhoz. Az éjszakát Soldenben töltöttük egy campingben. Másnap pedig elindultunk haza.

Laca

A túra fotói itt, itt, itt, itt.

Zenés-táncosan itt.

Előzetes a tiroli túrából

Ankogel-Berchtesgaden túra

Viszonylag rövid 6 napos túrán vettünk részt Petivel, természetesen saját szervezésben. Terveink között szerepelt az Ankogel és a Hochalmspitze megmászása, végül is az utóbbi elmaradt. Helyette viszont két szurdokot is meglátogattunk Karintiában és az utolsó nap ellátogattunk a "Sasfészekhez" Berchtesgadenba. Kedden délelőtt indultunk Szfvár-Graz-Klagenfurt-Mallnitz útvonalon. Menet közben megálltunk a Wörthi-tónál. Este felé érkeztünk Mallnitzba. Rövid keresgélés után és némi segítséggel megtaláltuk a campinget (a vasútállomás után balra az első utca). A 2013-as nyári árak 8 Euro/éj, férőhelyek száma kb. 12 placc. Másnap leugrottunk Obervellachba meg körülnéztünk Mallnitzba. Csütörtökön délelőtt felmentünk az Ankogelbahn-al a Hannoverhaus-ig. (oda-vissza 24 Euro). Dél körül indultunk el az Ankogel-re.

Ankogel

1 órás keverés után ami az én hibámból adódott, Peti visszafordult. Megbeszéltük, hogy megvár a Hannoverhaus-nál, én meg megpróbálom megmászni a hegyet. Nagyon meleg volt felfelé hála a déli fekvésnek. Közvetlen az Ankogel alatt kell felfelé venni az irányt. A hómezőn átérve az út jobbra fordul a Klein Ankogel irányába. Felérve az előbb említett mellékcsúcsra már csak a végső csúcsgerinc van hátra.

Csúcsgerinc

Óvatosan lépkedve a széttöredezett gerincen, lassan felértem a csúcsra. Közvetlen a csúcs alatt a kezeket is kell használni, nagyjából I-es fokozat nehézségű, csak minden mozog.

Ankogel 3246m

Egy negyedóra múltán elindultam lefelé, a nehezebb részen átérve tudtam gyorsítani, hogy elérjem az utolsó felvonót. A hómezőt elérve "lesíeltem" rajta, úgyhogy viszonylag hamar leértem. Bőven az utolsó felvonó indulása előtt ott voltam a Hannoverhaus alatt. El is fáradtam rendesen, meg a Nap is megcsapott is kicsit. A campingbe visszaérve következett a jól megérdemelt sörözés. Másnap elég rendes izomlázzal kínlódtam, de ellátogattunk a Raggaschlucht-ba. 1,5 óra a végig járása kiépített lépcsőkön, hidakon.

Raggaschlucht

A szurdok Flattach nevű település fölött található. A belépő 6 Euro. Az estét a campingbe a magyar különítménnyel beszélgetéssel töltöttük. Másnap ismét szurdoktúrán voltunk ezúttal az Obervellach fölött lévő Groppensteinschlucht-ot látogattuk meg. Más jellegű mint az előző napi volt. Jóval szélesebb, és itt-ott fürödni is lehet benne.

Groppensteinschlucht

A belépő ide is 6 Euro. Azért is írtam le mindenhová a belépők árát, mert létezik egy Karnten Card nevű kedvezményekre jogosító kártya. A általam említett helyek mindegyike - kivéve a camping - ingyen vehető igénybe és még kb. 100 helyen elfogadják. Az ára 1 hétre 1 felnőttnek 36 Euro. Gyakorlatilag 2 felvonóval vissza is jön az ára. Mi sajnos későn kapcsoltunk és már nem érte meg kiváltani. Az utolsó nap délelőtt Mallnitz-Obervellach vasútállomáson felraktuk az autót a vonatra ami átvitt minket a hegység északi oldalára. Ezzel kikerültük a két fizetős alagutat a Villach-Salzburg autópályán és megspóroltunk kb. 90 km utat is. Az ára 17 Euro, de nekünk ingyen volt mert nem tudták lehúzni a bankkártyánkat, a pénztáros meg kedvesen felengedett minket. Köszönjük ÖBB!!! :). A vonatozás után robogtunk Berchtesgaden felé, ahol a Kehlsteinhaus megtekintése volt a program. A házat Albert Speer tervei alapján készítették Hitler számára. Hitler az 50. születésnapjára kapta ajándékba Martin Bormanntól. A felvezető úton csak busszal lehet közlekedni. A belépő kb. 16 Euro volt. A ház 1834 méteren fekszik. Az utolsó 134 métert az eredeti! lifttel lehet megtenni. Természetesen fel lehet gyalogolni is röpke 4 óra alatt. 

Kehlsteinhaus (Sasfészek)

1 óra eltöltése után leindultunk, mivel a felérkezéskor meg kell adni melyik busszal akarunk lemenni. Az autónkhoz visszaérve hazafelé vettük az irányt. Kb. este 11-re értünk haza, a mozgalmas 6 nap után.

A túra fotói itt.

Zenével meg itt.

Filmajánló - Banff Hegyifilm Fesztivál

..a napokban kerül megrendezésre a Banff - Hegyifilm Fesztivál. 

A Banff Hegyifilm Fesztivál a világ legrangosabb és legelismertebb nemzetközi outdoor-sport filmfesztiválja, amelynek helyszíne a kanadai Banff városa, a káprázatos Banff Nemzeti Park központja. A fesztivál főszervezője a Banff Centre. Az 1976 óta évente megrendezésre kerülő filmfesztiválra olyan, főleg rövidfilmeket nevezhetnek a készítőik, amelyek témája valamilyen extrém- vagy outdoorsport (hegymászás, freeride síelés, hegyikerékpározás, vadvízi és tengeri kajakozás, bázisugrás, stb.), de emellett gyakoriak a különleges helyszínekre vezető expedíciókat, távoli, egzotikus kultúrákat valamint bolygónk utolsó érintetlen vadonjait bemutató történetek is. (forrás)

A fesztivál előzetese itt nézhető meg:

És ez nem áprilisi tréfa! :)

Jó szórakozást! :)
Kellemes nyúlünnepet Mindenkinek!

Filmajánló - Nordwand / North Face

Ha a hétvégére nem volna program (tekintettel az elromlott időjárásra) , akkor Látogatóinknak ismét egy filmet szeretnénk a figyelmébe ajánlani. A film az Eiger (3970m) északi falának meghódítására tett kísérletről szól - illetve az ide vezető útról. A sikertelen, 1935-ös próbálkozás ellenére egy évvel később több csapat/páros is nekivág a falnak. A próbálkozás mentéssé alakul - és tragédiával végződik.. Kedvcsinálónak, íme az előzetes:

Az előzetes itt is elérhető..
A dokumentum film itt..

Jó szórakozást! :)

Visszatekintő - Dolomitok 2003

A címből is kiderül, hogy nem mostanában volt, viszont a túra beszámolóját márt megírtuk 2003-ban. Fotókat ugyan készítettünk, de akkor még hol voltak a digitális gépek. Egy,  a moszkvai olimpiáról időutazással érkezett Zenittel fotóztam. A képek se lettek túl jók úgyhogy a szkennelés is kiesett. Így egy pár képet az internetről leszedve egészítettem ki a beszámolót amit változatlanul teszek közzé.

2003 júliusában, több évi sikertelen próbálkozás után végre kijutottunk a Dolomitokba. A csapatunk öt főből állt, Paszta, Peti, Kati, Kari és jómagam (Laca). Konkrét terveink nem voltak arra, hogy mely ferrátákat másszuk meg, de körülbelül kettőt-hármat mindenképpen szerettünk volna megpróbálni. A szállásunkat egy Cortinához közeli campingben rendeztük be. Az első nap feltérképeztük a környéket, és kipihentük az utazás okozta fáradalmakat. A második nap a camping fölött tornyosuló Col Rosá, Bovero ferratáját néztük ki magunknak. Az út a hegy bal oldali élén halad. 

Col Rosa

A ferrata közepesen nehéz (C), a szintkülönbség a beszállásig 600m, majd további 300m a sziklafalon. A camping mögötti 408-as számú turistaúton meredeken emelkedve értük el az 1711 méter magasan fekvő Posporcora-hágót. Kis pihenés után jobbra tartva, kiérve törpefenyők övezetéből, értük el a Bovero ferrata első drótköteleit. Gyönyörű szép panoráma fogadott bennünket, amely a mászás során tovább fokozódott. 50 méter megtétele után a ferrata, kellemesen kitetté vált, amit klasszikusan mászva III-as nehézségűnek ítéltünk meg.

E. Bovero ferrata

Az út felső szakaszánál elértünk egy nagy, törpefenyővel benőtt teraszhoz, ahonnan a ferrata utolsó szakasza indult. Innen a terep könnyebbé vált, és már csak néhány sziklalépcső választott el minket a célunktól. A csúcsra érve a jól megérdemelt csokinkat majszolva, néztük a környező Tofana, Sorapiss, Monte Cristallo lenyűgöző látványát. A csúcskönyvbe dokumentáltuk a Hegyi Kalandorok SE jelenlétét. A lemenet északi irányban, 447-es számú turistaösvényen vezetett vissza a völgybe.  Másfélórányi leereszkedés után értünk vissza a campingbe. Ezt követően a közeli patakban egy laza fürdést rendeztünk a kb. 15 fokos vízben, amely helyreállította a keringésünket. Este elmentünk Cortinába egy könnyű sétára, majd egy pár doboz hazai sör után nyugovóra tértünk. Másnap kora délután, autóval felmentünk a Dibona menedékházhoz, feltérképezni a Giuseppe Olivieri ferratát és megcsodálni a Tofana di Rozes híres 1000 méteres déli falát. 

Giuseppe Olivieri ferrata

Estefelé visszatértünk a campingbe, ahol találkoztunk egy magyar párral, történetesen Ildivel és Andrással. Egy üveg Jägermatyi és további égetett szeszek elfogyasztása után, megbeszéltük hogy másnap együtt próbáljuk meg a Giuseppe Olivieri ferrátát. Szerencsére már reggel jó idő ígérkezett, az aznapi mászáshoz, és ez a nap hátralévő részében is megmaradt. Délelőtt fél tíz tájékán értünk fel autóval a Dibona menedékházhoz 2083 méter magasra. Felpakoltuk a hátizsákjainkat és elindultunk a ferrata kiindulópontját jelentő Pomedes menedékház felé (2308 méter). A vasalt út nehézsége nagyon nehéz (D), a Punta Annáig, majd innen könnyebbé válik. A szintkülönbség a kiépített út kezdetéig, a Dibonától 400 méter, majd a Punta Annáig újabb 300 méter. Innen a Tofana ablakáig további 300 métert kell megtenni. Az út elején egy kitett párkány vezet föl a déli gerincre, amit egészen a Punta Anna csúcsáig követünk. A gerincen a mászás elég megerőltető volt, és olykor sziklamászó tudásunknak is jó hasznát vettük. Klasszikusan mászva voltak egyes szakaszok, amelyek elérték az V-ös nehézséget, de átlagban III-IV-es nehézségűnek ítéltük meg. A gerincen szép számmal voltak kitett részek, ahol csak úgy fütyült a lábunk között a szél.

Punta Anna

Két óra mászás után értük el a Punta Anna 2731 méter magas csúcsát. Tartottunk egy húsz perces pihenőt, megetettük a salewákat, na és persze magunkba is tömtünk némi elemózsiát. A kilátás egészen lenyűgöző volt. Körülöttünk a Dolomitok legmagasabb csúcsai sorakoztak. Közvetlen mellettünk a Tofana félelmetes déli fala emelkedett, a távolban a Marmolada fenséges csúcsa szikrázott a napsütésben. Déli irányban, a messzeségben a Civetta tömbje tornyosult. Tőlünk keletre a Sorapiss és Monte Cristallo uralta a tájat. Lent a völgyben pedig, Cortina városa terült el. A fotózás és a filmezés befejezése után, tovább folytattuk utunkat a Tofana ablaka felé. Az előbbiekben már említettem, hogy innen könnyebbé válik a terep. A Punta Annától egy rámpán haladtunk tovább a Pomedes 3. tornya alatt. Nemsokára átértünk a hegy keleti oldalára. Innen jól láttuk két nappal ezelőtti mászásunk célpontját a Col Rosát, jóval alattunk. Itt található a Cortinából induló felvonó, ami a Tofana di Mezzo csúcsára viszi a vastagabb pénztárcával rendelkező turistákat. A Pomedes 3. tornyának a keleti oldalában átmenetileg megszűnnek a drótkötelek, és egy törmelékes rész következik. Visszaérve a gerincre már messziről látszott a vaslétra. Közelebb érve kissé módosult a dolog, vaslétra az áthajló falon. Leküzdve ezt a szakaszt is értünk a Gianni-torony alá. Itt ismét egy nehezebb szakasz következett. Kissé áthajló falon már mesterséges lépések is segítették, enyhén megfáradt gárdánk feljutását. Felértünk egy kitett párkányra, ahol csapatunk ketté vált. Paszta, Ildi, András felmentek a Gianni-toronyra, a többiek pedig lent maradtak a párkányon. Elmondásuk szerint elég nehéz volt feljutniuk, de lefelé még nehezebb volt a mászás a sima reibung táblán. Először úgy tűnt, hogy a párkány a semmibe vezet, de közelebbről megvizsgálva rájöttünk, hogy erre vezet a Dolomitok könyvben leírt, egy nehezebb variánsnak feltüntetett Aglio út. Itt a ferrata egy elég nagy mélység fölött halad, és némi karizom munkát is megkövetel. Miután átverekedtük magunkat ezen az utolsó nehéz szakaszon is, kiértünk a Tofana ablakára (2910 méter). 

Bus de Tofana

Először kerestük, hogy hol lehet az ablak, de miután tettem néhány felfedező lépést, kiderült hogy rajta állunk. Szerettünk volna feljutni még a Tofana di Mezzo csúcsára is, de mivel nem akartunk sötétbe visszajutni az autóhoz és fejlámpa sem volt nálunk, megkezdtük a leereszkedést a moréna lejtőn. Így még világosban leértünk a Dibona menedékházhoz. Nekünk a ferrata mászással, fotózással, filmezéssel és a lejövetellel együtt kb. 8 órát vett igénybe. Visszaérve a campingbe, megfőztük a jól megérdemelt vacsoránkat, és egy kis borozgatással egybekötve nyugtáztuk ezt az eredményes és szép napot.

Grossglockner 3798m

..kb. azzal együtt, hogy megérkeztünk Olaszországból: eldőlt: mehetnénk (=mennünk kell!:) ) még egy őszi túrára - lehetőség szerint az Alpokba.. Némi egyezkedés után a Grossglockner lett a kiválasztott csúcs. Egyesületileg és a tagságon túlmenően is (lásd: Nyuszika barátai és üzletfelei..:) ) : párszor már nekifutottunk a hegynek - eddig sikertelenül, vagy félsikerekkel.. Villámtúrát terveztünk: péntek esti indulással - hétfő hajnali érkezéssel.. Egy baleset miatt Elnökünk lemondani kényszerült a túrát - Norbi tagtárssal kettesben vágtunk neki.. 

Szombaton, hajnali 4-re érkeztünk meg Lücknerhaus (1920m) parkolójába. Percek alatt alvópózba vágtuk magunkat, 10 órai kelésben egyezve meg. Ébredés után szembesültünk az egyre gyarapodó autók számával, ezért pár percig opciónális volt a továbbállás is. 5-10 perc alatt megszületett a döntés: maradunk. Ennek szellemében kezdtünk pakolni a másfél-két napra. Végül 11 óra felé sikerült útra kelni. Íme a hegy, a parkoló felől nézve:

Az első megállónk a Lucknerhütte (2241m) volt. A hüttéig (VIP) kocsik által járt köves út vezet, egy óra alatt fel lehet érni a parkolóból. Itt ebédeltünk, pihiztünk egy szűk félórát mielőtt továbbmentünk volna. A ház mögött már ösvényre vált az útvonal,

majd a patak hídján átkelve pedig már szerpetinre - ezen mentünk tovább. A következő állomásig (és nap célpontjáig) kétórás utat jelzett a tábla: féltávnál vártam be Norbit.

Visszanézve ez látszott a tájból:

Pihenés után továbbmentünk a Stüdlhütte (2802m) felé. Előzetesen foglaltunk szállást három főre a lágerban, így nem kellett izgulni azon, hogy hol alszunk.. :) Végül 15 órára értünk fel a házhoz. A hütte mellett winterraum is található, (24 fős) a képen jól látszik. Fizetés és a szállás elfoglalása után gyors főzőcske, majd alvás. Alkonyatkor ébredtünk:

Fotózgatás és vacsora után ismételt alvás volt a program: 4 órakor már úton szerettünk volna lenni.

3.30kor keltünk. A szobatársak még javában aludtak, a házban is csak minimális mozgás volt. Félórás pakolás után keltünk útra. A táv első része köves ösvény, az olvadó gleccserig. Ezen átkelve már hágóvasban mentünk tovább. A jégen átkelve a fal alatt találtuk magunkat, ahol (drót-)kötél segítségével mentük fel. Az Adlersruhe (más néven: Erzherzog-Johann-Hütte 3454m) előtt ismét drótkötélre vált az út. Pirkadatkor értünk fel a házhoz, alig 3 óra alatt.

A háztól, azok akik itt aludtak fent, már több csoport is útra kelt: amatőrök, profik és fizetős turisták egyaránt.. Egyórás pihenő után mentünk tovább mi is - innen már jól látszott a célpont.

Az ún. Glocknerlétra meredek, kb. 40°-os fala alatt megvártam Norbit. Tutti ami zicher alapon összekötve mentünk fel. A falon felérve ledobtuk  hátizsákokat, csak apróságokat: csokit, fényképezőt vittünk tovább. Egy pillanatkép a tájból:

A Kis-Glockner gerincén acél oszlopok segítik az előre haladást. Sajnos a tömeg nem éppen segítette, de azért viszonylag gyorsan haladtunk. A scharte-tól már csak egy kis kapaszkodás (40-50m szint) : és felértünk a csúcsra.

Gratulációk, csúcsfotózás. :) Pár kép és fél óra után (sajnos) végett kellett vetni a varázsnak: vissza kellett indulnunk. Persze a visszaúton nem volt kevesebb ember, ezért a gerincen végig lassan haladtunk - igyekeztünk sem magunkat, sem mást megbillenteni.. A hátizsákokat összeszedtünk, majd tovább folytattuk az ereszkedést. Csak a jégfal alján oldottuk el a köldökzsinórt. Innentől már könnyed ereszkedés volt: előbb az Erzherzog hüttéig. Itt újabb adag csoki(=kalória) , majd továbbmentünk. A következő megálló a gleccser teteje volt, ahol felvettem a hágóvasat és kézbe a jégcsákányt.. Ezek után gyorsan át/leértem a jégen. A patakon átkelve levetettem a hágóvasat és fújtam egyet.

Visszanézve láttam, hogy Norbi nem sokkal van lemaradva mögöttem, ezért lassú poroszkálással mentem tovább a hüttéig - percekkel később Norbi is megérkezett. Itt félórás pihi és főzőcske volt a program. A következő másfél óra könnyed ereszkedés, közel 900m szintet kell "leadni" ..

Végül 18 órára értünk a parkolóba.
Eredményes túránk volt: sikeresen és szerencsésen zárult... :)

A túra képei itt nézhetőek meg..

A korábbi, videókkal megtámogatott bejegyzés itt érhető el..

A térképért ide kell kattintani..

Grossglockner - előzetes

Egyesületünk két tagja a hónap elején sikeresen megmászta a Grossglockner-t. Amíg a bejegyzés elkészül: kedvcsinálónak három (és még három) videó:

Így készült: egy, kettő és három.
Egy másik film:

Végül pedig a saját beszámolónk - egyelőre filmen:

update: ezt látta a webcamera:

Folytatása következik.. :)

Ortler-Marmolada túra - nyaralás Olaszországban

Hosszas szervezést követően augusztusban egyesületi túrára indultunk Olaszországba. Az elsődleges cél az Ortler és a Piz Bernina megmászása volt. Első nap Cavallino-ba mentünk a tengerpartra, mivel a gyerekek és csajok itt maradtak a nyaralás alatt. A szállásunkról bővebben itt. Másnap Solda/Sulden felé vettük az irányt hárman (Gábor, Norbi, Laca) . Délután márt fenn ültünk a K2 hüttéhez tartó felvonón. Az Ortler tömbje (3905 m) a Keleti-Alpok központi kristályos vonulatához tartozik. Felépítő anyaga túlnyomórészt gneisz ami egy metamorf kőzet. A házat elhagyva tovább indultunk a Tabaretta hütte felé. Kb. 1 óra alatt értünk az Ortler északi fala alá.

Ortler északi fal

Innen egy erős kapaszkodó után értük el a Tabaretta hüttét. A háznál sör+kaja.

Tabaretta hütte

A hüttétől 2 lehetőség van a Payerhüttét elérni az egyik 4-es számú "turistaút", a másik a Tabaretta klettersteig ami azért jóval sportosabb. Mi az előbbin indultunk tovább a Barenkopfscharte irányába. A nyerget elérve rövid drótköteles szakasz következik, de elég könnyű és igazából szükségtelen is. Itt tűnik fel az Ortler klasszikus látképe is.

Ortler

Sötétedés előtt értünk fel a Payerhüttébe.

Payerhütte 3029 m

Az éjszakát itt töltöttük a lágerben. Korán reggel már fenn volt az egész ház, minket is beleértve. Kilépve a ház teraszára meglepődve tapasztaltam hogy  +10 fok körüli hőmérséklet van napfelkelte előtt. Felmelegedés... 3500 méter alatt nem volt hó. A menedékházat elhagyva egy szűk ösvény vezet a csúcs felé. A tájékozódás egyszerű. Azonban a terep... A felfelé vezető gerinc előtt megálltunk...

Az ok

Rövid tanakodás után abban állapodtunk meg, hogy visszafordulunk. Nem értékeltük a helyén a hegyet megfelelőképpen és valószínűleg a fizikális állapotunkat sem. Ahogy mondani szokták a focisták, majd kielemezzük :))). Kora délután újra lenn voltunk Solda-ba. Megbeszéltük, hogy még aznap átmegyünk a Dolomitokba és megpróbáljuk a Marmolada-t. Ezek után a Piz Berninának nem sok értelme lett volna. Késő délután értünk Canazei-be. Az idefelé vezető úton mindenképpen érdemes megállni a Rosengarten-nél.

Rosengarten

Canazei-be elmentünk némi sör utánpótlásért, majd visszatértünk a campingbe ami nem egy nagy eresztés, de 1 éjszakára megteszi. Másnap reggel felmentünk a Fedaia-tóhoz a Marmolada alá. Ez a Dolomitok legmagasabb csúcsa a maga 3343 méterével. A Dolomitok a Déli-Mészkő-Alpok része. Formavilágában sokkal változatosabb mint az Északi-Mészkő-Alpok. Uralkodó kőzete a dolomit, ami nem a hegységről kapta a nevét, hanem de Dolomieu nevű geológusról aki szülőfalujáról nevezte el az itt leírt kőzetet. A Dolomitok 2009 óta UNESCO világörökség. A felvonó adta lehetőséget kihasználva mentünk fel a Pian dei Fiacconi menedékházhoz. 

Marmolada

Innen fel lehet menni a csúcsra a nyugati gerinc klettersteig-én vagy a normál úton. A normál út a képen a teknőben vezet majd a jobb oldali gerincen folytatódik. A gleccseren jól haladtunk felfelé bár a hó elég kásás volt.  

Felfelé a gleccseren

Elértük a kletter beszállását, "átöltöztünk" és elindultunk a drótköteleken felfelé. Nehézsége A, úgyhogy nem kell komoly dolgokra számítani. Hamar fel is értünk a csúcsgerincre, majd onnan a csúcsra.

Marmolada 3343 méter

A magyar zászlót az I. világháborúban elesett katonák tiszteletére vittük a csúcsra. Az itt folyó harcok mindkét oldalon jelentős veszteségekkel jártak, mivel itt húzódott az Osztrák-Magyar Monarchia határa. Lefelé menet dugó alakult ki a ferrátán és így kb. kétszer annyi idő alatt értünk le, mint fel.

Közlekedési dugó

Visszaérve a gleccserre, jó tempóban elértük a felvonó felső állomását, majd lenn is voltunk az autónál. Estére visszaérkeztünk a lányokhoz a tengerpartra. A hátralévő időnket a  parton töltöttük és egy nap áthajóztunk Venezia-ba városnézésre is.   

A túra majdnem 500 fotója itt.