A címből is kiderül, hogy nem mostanában volt, viszont a túra beszámolóját márt megírtuk 2003-ban. Fotókat ugyan készítettünk, de akkor még hol voltak a digitális gépek. Egy, a moszkvai olimpiáról időutazással érkezett Zenittel fotóztam. A képek se lettek túl jók úgyhogy a szkennelés is kiesett. Így egy pár képet az internetről leszedve egészítettem ki a beszámolót amit változatlanul teszek közzé.
2003 júliusában, több évi sikertelen próbálkozás után végre kijutottunk a Dolomitokba. A csapatunk öt főből állt, Paszta, Peti, Kati, Kari és jómagam (Laca). Konkrét terveink nem voltak arra, hogy mely ferrátákat másszuk meg, de körülbelül kettőt-hármat mindenképpen szerettünk volna megpróbálni. A szállásunkat egy Cortinához közeli campingben rendeztük be. Az első nap feltérképeztük a környéket, és kipihentük az utazás okozta fáradalmakat. A második nap a camping fölött tornyosuló Col Rosá, Bovero ferratáját néztük ki magunknak. Az út a hegy bal oldali élén halad.
 |
| Col Rosa |
A ferrata közepesen nehéz (C), a szintkülönbség a beszállásig 600m, majd további 300m a sziklafalon. A camping mögötti 408-as számú turistaúton meredeken emelkedve értük el az 1711 méter magasan fekvő Posporcora-hágót. Kis pihenés után jobbra tartva, kiérve törpefenyők övezetéből, értük el a Bovero ferrata első drótköteleit. Gyönyörű szép panoráma fogadott bennünket, amely a mászás során tovább fokozódott. 50 méter megtétele után a ferrata, kellemesen kitetté vált, amit klasszikusan mászva III-as nehézségűnek ítéltünk meg.
 |
| E. Bovero ferrata |
Az út felső szakaszánál elértünk egy nagy, törpefenyővel benőtt teraszhoz, ahonnan a ferrata utolsó szakasza indult. Innen a terep könnyebbé vált, és már csak néhány sziklalépcső választott el minket a célunktól. A csúcsra érve a jól megérdemelt csokinkat majszolva, néztük a környező Tofana, Sorapiss, Monte Cristallo lenyűgöző látványát. A csúcskönyvbe dokumentáltuk a Hegyi Kalandorok SE jelenlétét. A lemenet északi irányban, 447-es számú turistaösvényen vezetett vissza a völgybe. Másfélórányi leereszkedés után értünk vissza a campingbe. Ezt követően a közeli patakban egy laza fürdést rendeztünk a kb. 15 fokos vízben, amely helyreállította a keringésünket. Este elmentünk Cortinába egy könnyű sétára, majd egy pár doboz hazai sör után nyugovóra tértünk. Másnap kora délután, autóval felmentünk a Dibona menedékházhoz, feltérképezni a Giuseppe Olivieri ferratát és megcsodálni a Tofana di Rozes híres 1000 méteres déli falát.
 |
| Giuseppe Olivieri ferrata |
Estefelé visszatértünk a campingbe, ahol találkoztunk egy magyar párral, történetesen Ildivel és Andrással. Egy üveg Jägermatyi és további égetett szeszek elfogyasztása után, megbeszéltük hogy másnap együtt próbáljuk meg a Giuseppe Olivieri ferrátát. Szerencsére már reggel jó idő ígérkezett, az aznapi mászáshoz, és ez a nap hátralévő részében is megmaradt. Délelőtt fél tíz tájékán értünk fel autóval a Dibona menedékházhoz 2083 méter magasra. Felpakoltuk a hátizsákjainkat és elindultunk a ferrata kiindulópontját jelentő Pomedes menedékház felé (2308 méter). A vasalt út nehézsége nagyon nehéz (D), a Punta Annáig, majd innen könnyebbé válik. A szintkülönbség a kiépített út kezdetéig, a Dibonától 400 méter, majd a Punta Annáig újabb 300 méter. Innen a Tofana ablakáig további 300 métert kell megtenni. Az út elején egy kitett párkány vezet föl a déli gerincre, amit egészen a Punta Anna csúcsáig követünk. A gerincen a mászás elég megerőltető volt, és olykor sziklamászó tudásunknak is jó hasznát vettük. Klasszikusan mászva voltak egyes szakaszok, amelyek elérték az V-ös nehézséget, de átlagban III-IV-es nehézségűnek ítéltük meg. A gerincen szép számmal voltak kitett részek, ahol csak úgy fütyült a lábunk között a szél.
 |
| Punta Anna |
Két óra mászás után értük el a Punta Anna 2731 méter magas csúcsát. Tartottunk egy húsz perces pihenőt, megetettük a salewákat, na és persze magunkba is tömtünk némi elemózsiát. A kilátás egészen lenyűgöző volt. Körülöttünk a Dolomitok legmagasabb csúcsai sorakoztak. Közvetlen mellettünk a Tofana félelmetes déli fala emelkedett, a távolban a Marmolada fenséges csúcsa szikrázott a napsütésben. Déli irányban, a messzeségben a Civetta tömbje tornyosult. Tőlünk keletre a Sorapiss és Monte Cristallo uralta a tájat. Lent a völgyben pedig, Cortina városa terült el. A fotózás és a filmezés befejezése után, tovább folytattuk utunkat a Tofana ablaka felé. Az előbbiekben már említettem, hogy innen könnyebbé válik a terep. A Punta Annától egy rámpán haladtunk tovább a Pomedes 3. tornya alatt. Nemsokára átértünk a hegy keleti oldalára. Innen jól láttuk két nappal ezelőtti mászásunk célpontját a Col Rosát, jóval alattunk. Itt található a Cortinából induló felvonó, ami a Tofana di Mezzo csúcsára viszi a vastagabb pénztárcával rendelkező turistákat. A Pomedes 3. tornyának a keleti oldalában átmenetileg megszűnnek a drótkötelek, és egy törmelékes rész következik. Visszaérve a gerincre már messziről látszott a vaslétra. Közelebb érve kissé módosult a dolog, vaslétra az áthajló falon. Leküzdve ezt a szakaszt is értünk a Gianni-torony alá. Itt ismét egy nehezebb szakasz következett. Kissé áthajló falon már mesterséges lépések is segítették, enyhén megfáradt gárdánk feljutását. Felértünk egy kitett párkányra, ahol csapatunk ketté vált. Paszta, Ildi, András felmentek a Gianni-toronyra, a többiek pedig lent maradtak a párkányon. Elmondásuk szerint elég nehéz volt feljutniuk, de lefelé még nehezebb volt a mászás a sima reibung táblán. Először úgy tűnt, hogy a párkány a semmibe vezet, de közelebbről megvizsgálva rájöttünk, hogy erre vezet a Dolomitok könyvben leírt, egy nehezebb variánsnak feltüntetett Aglio út. Itt a ferrata egy elég nagy mélység fölött halad, és némi karizom munkát is megkövetel. Miután átverekedtük magunkat ezen az utolsó nehéz szakaszon is, kiértünk a Tofana ablakára (2910 méter).
 |
| Bus de Tofana |
Először kerestük, hogy hol lehet az ablak, de miután tettem néhány felfedező lépést, kiderült hogy rajta állunk. Szerettünk volna feljutni még a Tofana di Mezzo csúcsára is, de mivel nem akartunk sötétbe visszajutni az autóhoz és fejlámpa sem volt nálunk, megkezdtük a leereszkedést a moréna lejtőn. Így még világosban leértünk a Dibona menedékházhoz. Nekünk a ferrata mászással, fotózással, filmezéssel és a lejövetellel együtt kb. 8 órát vett igénybe. Visszaérve a campingbe, megfőztük a jól megérdemelt vacsoránkat, és egy kis borozgatással egybekötve nyugtáztuk ezt az eredményes és szép napot.
