2011. március 5., szombat

KBK - kelet-bakonyi kalandok

..a címtől nem kell megijedni: semmiféle szervezetre, italra nem utal.. Egyszerűen arról van/volt szó, hogy az OKT kelet-bakonyi részének teljesítése eddig kimaradt az elnökünknek. Így aztán egy rövid vasárnapi túra keretében pótoltuk a távot és begyűjtötte a pecséteket. Az eredeti koncepció az volt, hogy Isztiméren találkozunk és innen megyünk át Bakonykútiba és vissza. 
E pár sor arról szól, hogy nem egészen így történt.. :)
Reggel 9 óra tájban szálltam le Balinkán a buszról. A térkép szerint egyszerű, rövid túra várt rám Isztimérig. Nos, a valóságban pedig egyre jobban észak-északnyugati irányba "sodródtam" a földutakon. A lenti képen is látható vadvédelmi kerítés ugyanis nem akart tudomást venni arról, hogy neki másfelé kell lennie.

Két tájékozódási pontom szerencsére volt a "pusztában": egyrészt a Szápár mellett lévő szélerőmű lapátjai, másrészt pedig Balinkabánya kéménye. Ilyen kalandok mellett jutottam el egy istállóhoz, ahol egy elhagyott feszület is állt. Közben persze, a reggeli fény, a felhők és ezek játékai könnyed "áldozatok" voltak, íme egy:

Ez (mármint a feszület) már némiképp segített - így végül kiértem a Dűltfásnak nevezett részre. Az elhagyott házaknál az oszlopon feltűnt a kék jelzés is - ami régen Isztimérre vezetett (vagy onnan el?) - de ma már nem érinti a falut. Továbbmenve hamar elértem az Eszenyi-rétre, ahol a Knégyzet vezet Isztimérre - ami régen "csak" kék jelzés volt. Íme az elágazás fája:



Innen már könnyű dolgom volt: a jelzésen kellett mennem és az elnökkel találkozni.



Nos, a pusztában lévő távvezeték mennyisége megtévesztett minket: nem egy helyen vártuk egymást... Szabályosan haladva, a Burok-parton




ilyen képet lehetett készíteni a völgyről:


A "melegben" a talaj kezdett felengedni, de azért szerencsésen megérkeztem Bakonykútiba. A buszfordulónál pecsét, kávé és fröccs/sör az elnökkel a kocsmában. Bakonykútiból az általa "talált" földúton mentünk át Isztimérre. A kocsmában történő pecsételés mellé fogyasztottunk is - amíg a harmadik társunk a kocsiban várakozott.
Összeségében: rövid, gyors és eredményes túra volt.. :)

Az összes képért kattints ide! :)