Cserháti tájakon - OKT

.. kora reggeli ébredéssel és hatvani átszállással érkeztem Mátraverebélyre az Uzsgyival. A megállóhelyen pecsételtem, majd némi habozás után nekivágtam a cigány/roma-telepen is átvezető kéknek. A soron végigmenve semmilyen gondom nem volt, de a falu végén elkezdődött a kaland: elfogyott a jelzés. Egy találomra kiválasztott ösvénynek vágtam neki, ami nem sokkal később ismét háromfelé vált. Kénytelen voltam bekapcsolni a gps-t és megnézni: merre van az arra. Szerencsé(m)re a program mutatta az irányt és nemsokára előkerült a kék jelzés, majd kisvártatva a Mária-jelzés is. Erre tértem rá: az OKT ugyanis nem érinti a Szentkút nevű zarándokhelyet. Itt 2-3 busznyi zarándok is volt, a korai óra ellenére - a hangzavart már ereszkedés/lecsúszkálás közben messziről hallottam. A szabadtéri oltárnál megreggeliztem, fotózgattam, majd felkapaszkodtam a remete-barlangokhoz. Fényképezés közben eldöntöttem, hogy nem kapaszkodom vissza a K jelzésre, hanem egy másik útvonalon próbálok meg eljutni Sámsonházára. Így is lett: a templomtól a Z jelzésen indultam el, érintve a Szent László forrást, majd kiértem egy erdei "sztrádára". Ezen csak párszáz métert mehettem: éles, 90°-s balkanyar következett a gázvezetéket jelző póznák mentén. Alig 2 kilométer múlva kereszteztem a kéket a Szálláska völgyben, amin aztán becsúcskáltam Sámsonházára. A faluból kis kitérőt tettem a KL jelzésen Fejérkő/Sámsonvár romjaihoz.

A nyeregben pihentem egy kicsit, miközben élveztem az indián nyarat - egy csokibombából próbáltam energiát nyerni. A várból visszamentem a faluba: a szélén ott magasodik a felhagyott kőfejtő fala: a geológiai ösvény. A rétegek játéka a színekkel: csodálatos látvány.

Juhász Árpád részletesen bemutatja a klasszikus filmben, az érdeklődök itt többet is megtudhatnak. Aki nem bírja kivárni a filmben szereplő részletet, itt is kérdezhet.

Sámsonházáról gyorsan átvezet a kék Nagybárkányba. Itt kis téblábolás volt részemről: az "ellenség" megtévesztése végett a kocsma ajtó nem az utcára nyílik, hanem az udvarra.. :) A kis kaland után nekivágtam a monotonnak tűnő, közel 15 kilométeres szakasznak Nagymezőpuszta felé. Tűnőt írtam, nem véletlenül: az útvonal a Cserhát gerincén halad végig, több csúcsot is érintve. Ezek, sorrendben:

• Kerek bükk 569m,
• Nagy kő tető 551m,
• Macska hegy 572m,
• Purga 575m,
• Tepke 567m.

Vagyis az útvonal, a Mátra gerincéhez hasonlóan hullámvasutazik végig a hegységen: fel, majd le... Ééés igen: a fenti filmben elhangzó vélemény és poén a dombok/hegyek meredekségéről megállja a helyét: valóban nem kell mélyre hajolni a gombáért.. A felsorolás utolsó csúcsán egy jellegzetes kilátó is magasodik:

Az alkonyi fényekbe még belefért a körpanoráma megörökítése: a távolban Szandavár jellegzetes kettős kúpját is lehetett látni, de Hollókő várának romjai is felsejlettek. A kilátóból leereszkedtem/lecsúszkáltam a csárdához, az újabb pecsétért. Időközben beesteledett, így már sötétben értem el a főutat. A csárdában bent teltház fogadott, de mivel egész nap szabadban voltam: a vacsorát is a teraszra rendeltem meg. Érdemes kipróbálni az étlapon szereplő 8-10 bableves egyikét.. :) Fizetésem spontán szállásfoglalásba csapott át: szerencsémre volt kiadó vendégházuk, illetve nem sokkal később a tulaj is megérkezett: ő vitt át Felsőtoldra. Itt kis kaland után lett szállásom, megosztva az egyik vendégházat két másik túrázóval. Este, gondolom írnom sem kell, nem kellett ringatni az elalváshoz.. :)

Másnap(=vasárnap) reggel korán keltem, 9 órakor már az erdőben csúszkáltam tovább, Hollókő felé. A sár mennyisége nem lett kevesebb, sajnos. A kék egy kört ír le a Fekete hegy 468m csúcsa körül, majd váratlanul megmutatja magát a vár is. (A romokról itt lehet többet megtudni.)

A várban egy félórás séta keretében körbenéztem/körbefényképeztem. A szuvenírek vásárlása után lementem a ófaluba. Ez értékes része a magyar kultúránknak: nem véletlenül lett Világörökség, 1987-ben. A jellegzetes képet én is megörökítettem, íme:

A rövid ófalui séta és pecsételés után nekivágtam a Gyertyános (310m) felé vezető útnak. A csúcson egy földvár magasodik, de kihagytam az élményt, miként a pár kilométerrel arébb lévő Pusztavár-hegyet (457m) is. Egy jó kilométernyi, végtelennek tűnő sártenger jelezte, hogy közeledek a következő faluba, Nógrádsipekre. Itt egy oda-vissza séta után már a kocsmában is találtam magam, ahol a jól megérdemelt kávé, fröccs és csoki várt. Jó: nem várt, vásároltam.. :) A faluból  kivezető kék állapota nem volt jobb: a sártenger kitartott egészen amíg le nem térem a jelzésről. Letértem, mert a kék nem érinti a Herencsény mellett megbújó kis templomot. A jelzéről a Cserepes völgybe tértem, majd a Kolos hegy (379m) csúcsa mellett elhaladva értem be a faluba.  Közeledve: már jobban megmutatta magát Szandavár is. Áthaladtam a településen, majd utolsó házak előtt előtt felkapaszkodtam a falu szélén lévő kis templomhoz.

Fotózás és kis pihenés után nekivágtam az aznapi utolsó etapnak, Cserhátsurányig. A faluba már sötétben érkeztem meg. A kocsma fölött lévő szállást elfoglaltam, vacsoráztam, fröccsöztem - és már aludtam is.. :)

Reggel időben keltem, fizettem, majd kitérőt tettem a kisboltba vásárolni. A boltból a kastély felé tettem egy kistérőt.

A faluból kiérve, a sártenger a rövid, Cserháthaláp-Terény országútig folyamatos volt, itt-ott tavakkal és madarakkal is tarkítva. Az aszfalton gyalogolva: határozottan közelinek tűnt Szandavár. A kék a retro füzetemhez képest más útvonalon halad: ma már érinti Terényt és nem pedig a Csukor erdőt.  Ennek örültem, mert előzetesen beterveztem egy múzeum meglátogatását. A múzeum egyszemélyes lelke, mindenese ott volt - és bár szünnap volt: egy bő félórát szánt rám és a legjellegzetesebb darabokat bemutatta. Az élménnyel megerősödve vágtam neki a Szandaváralja felé vezető ösvénynek. Ez szerencsére nem volt olyan rossz állapotban, mint az eddigiek.

A buszfordulóban megreggeliztem, pecsételtem. A túrázók és mindenki megtévesztésére: több jelzés is felvezetne a csúcsra: de valóságban a két falu (Szandavár - Szandaváralja) között induló kék jelzés az igazi. Ezen kezdem neki én is a felkapaszkodásnak a romokhoz. Az útvonal érdekes volt: eddigi túrázásaim alatt még nem találkoztam vele, hogy egy jelzés direktben nekivitte volna az embert a romoknak - és nem mondjuk egy L jelzéssel jelezte volna a lehetőséget. Itt ez történik..  A várról talán írnom sem kell: ez is rom: de kivitelesen nem a sógorok tették azzá, hanem az idő vasfoga.

A romokból átfényképeztem a másik csúcsra is. Pár kép után nekiláttam az ereszkedésnek. Visszanézve még "integetett" a rom:

Az erdős, ligetes részben megtévesztett a könnyed ereszkedés, így nem a kéken értem be végül Becskére, hanem aszfalton. Itt is megkótoltam a helyi fröccsöt, majd elnéztem a sztúpa felé - több, mint egy órám volt a vonatig.

A felhős ég könnyed préda volt:

A képek után visszaereszkedtem a faluba, majd kisétáltam a megállóhelyre. Itt kb. 30 percem volt még a vonatig, az alkony pedig adta magát ..:) Nemsokára már jött is értem a jól megszokott Bzmot, hogy Aszódra robogjon velem.. Jó, inkább döcögött - nem volt olyan gyors.. :)

Pár évvel korábban egy másik csapat is járt erre. Nekik kamerájuk is volt: itt lehet megnézni a végeredményt..
Két másik film itt és itt érhető el.
A túra képekben itt nézhető végig.