Másnap reggel kipihenten keltünk, Marika néni már reggelivel várt minket. Reggelizés közben a túrás csapat is felkelt, jóízű beszélgetéssel kezdődött a nap. De sajnos menni kellett tovább.. Tele bendővel vágtunk neki a Kecskepad felé vezető emelkedőnek:
Igaz, a falu szélén egy kicsit haboztunk a helyes úton, de szerencsésen meglett. Így búcsúzott Irota:
A csúcsra érve erdőírás fogadott minket, szerencsére a jelzések megmaradtak.
Erdőirtások és erdős szakaszok váltották egymást Rakacaszendig. Néha át lehetett látni Szlovákiába, a Szádelői-fennsíkra is (egy cikk):
Sajnos 10 óra elmúlt mire odaértünk, így csak a bezárt kocsma fogadott minket. Szerencsére összetalálkoztunk a polgármester asszonnyal, a készségesen bélyegzett, illetve a templom kulcsát is odaadta. Így aztán "kénytelenek" voltunk visszakapaszkodni a műemlékhez. A híres filmben is megemlítik szépségét - érdemes mindenkinek felkeresni. Íme, pár kép a templomról:
Itt ért utol minket a csapat előőrse, akikkel váltottunk pár szót. Tőlük elköszönve a falu széle felé vettük az irányt, hogy a következő dombra menjünk fel. Itt ismét elkevertünk pár lépés erejéig, de végül szerencsésen meglett a helyes ösvény, amin lementünk Tornabarakonyba. A plébánia zárva volt, de a kerítésén könnyedén megtaláltuk a bélyegzőt. Egy késői ebéd után megkerestük a gondnokot, aki készségesen kinyitotta a templomot nekünk.
Pár szót váltottunk vele, mielőtt továbbmentünk volna. A vándorlás előőrse ismét beért minket, amikorra elhagytuk a falut. Betonúton kapaszkodtunk felfelé, bő kilométernyit. Fenyvesbe térünk be, ami aztán vegyes erdő lett, ahogyan a Szalonnai-hegységre kapaszkodtunk fel. Egy bő órás emelkedés után értünk az elágazáshoz - ezúttal sem tértünk ki a martonyi kolostorhoz. Innentől a kék ereszkedik Bódvarákóig, könnyű túra volt. Itt-ott kiláttunk a felhagyott bányaudvarra is.
A faluba érve elporoszkáltunk a bélyegzőhöz.
Igaz, a falu szélén egy kicsit haboztunk a helyes úton, de szerencsésen meglett. Így búcsúzott Irota:
A csúcsra érve erdőírás fogadott minket, szerencsére a jelzések megmaradtak.
Erdőirtások és erdős szakaszok váltották egymást Rakacaszendig. Néha át lehetett látni Szlovákiába, a Szádelői-fennsíkra is (egy cikk):
Sajnos 10 óra elmúlt mire odaértünk, így csak a bezárt kocsma fogadott minket. Szerencsére összetalálkoztunk a polgármester asszonnyal, a készségesen bélyegzett, illetve a templom kulcsát is odaadta. Így aztán "kénytelenek" voltunk visszakapaszkodni a műemlékhez. A híres filmben is megemlítik szépségét - érdemes mindenkinek felkeresni. Íme, pár kép a templomról:
Itt ért utol minket a csapat előőrse, akikkel váltottunk pár szót. Tőlük elköszönve a falu széle felé vettük az irányt, hogy a következő dombra menjünk fel. Itt ismét elkevertünk pár lépés erejéig, de végül szerencsésen meglett a helyes ösvény, amin lementünk Tornabarakonyba. A plébánia zárva volt, de a kerítésén könnyedén megtaláltuk a bélyegzőt. Egy késői ebéd után megkerestük a gondnokot, aki készségesen kinyitotta a templomot nekünk.
Pár szót váltottunk vele, mielőtt továbbmentünk volna. A vándorlás előőrse ismét beért minket, amikorra elhagytuk a falut. Betonúton kapaszkodtunk felfelé, bő kilométernyit. Fenyvesbe térünk be, ami aztán vegyes erdő lett, ahogyan a Szalonnai-hegységre kapaszkodtunk fel. Egy bő órás emelkedés után értünk az elágazáshoz - ezúttal sem tértünk ki a martonyi kolostorhoz. Innentől a kék ereszkedik Bódvarákóig, könnyű túra volt. Itt-ott kiláttunk a felhagyott bányaudvarra is.
A faluba érve elporoszkáltunk a bélyegzőhöz.
Sajnos a Rákóczi-barlangot nem tudtuk megtekinteni, megérne egy bejegyzést..
A barlangtól visszatértünk a műútra, amin besétáltunk Bódvaszilasra. Itt a jól "megszokott" kocsmában ütöttük el az időt a vonat érkezéséig..
A nap képei itt.
Egy korábbi túra itt.