(az előző bejegyzés folytatása!)
(Figyelem! A bejegyzés 2009-s adatokat tartalmaz!)
Reggel korán keltem, hogy mindenre jusson időm.. :) Napos, meleg időnek ígérkezett - és szerencsére az is lett. A szálláshelyemtől a templom és a temető mellett a velétei palota romjaihoz kapaszkodtam fel. A palotát a XIV. századben építette a veszprémi püspök - de a XVI. század végén már a török dúlta fel - azóta pusztul. Íme egy kép a romról:
Innen a kék visszavezet a faluba, majd a kálvária mellett kiértem a kőtengerhez. Itt bő félórát töltöttem a reggeli fényekben, csodálatos hely.
Tucatnyi kép után folytattam az utam Mindszentkálla felé. A lovastanya mellől visszanézve még látszott az Eötvös-kilátó. A jelzés ép', hogy csak érinti a falu szélét, elhagyott szőlők között vezet a Köves-hegyi-nyereg felé. Itt aztán sikeresen el is kavartam, de mivel nekem egy lefelé menő út kellett, hát kerestem - és találtam.. :) Hamarosan kiértem a hegyből, majd nekiveselkedtem, hogy "visszataláljak" a kékre. Azért egy képet megért a Csobánc:
Pár lépéssel később, a következő szőlőnél szemből megjött a jelzés. A várkúttól már a KL jelzésen mentem felfelé. A romoknál többekkel találkoztam - aznap végre kellemes túraidőm lett...
A leghíresebb ostroma 1707-ben történt, amikor a császári hadaktól maroknyi kuruc védte meg. 1709-s elfoglalása után esett áldozatul a robbantásoknak - sok várunkhoz hasonlóan. Szerencsére mára már épül-szépül:
Fentről remek a kilátás, érdemes felkeresni. Kilátás a tanúhegyek és a Balaton felé:
Sajnos eléggé feszes volt a program, így mennem kellett tovább. Ereszkedés után visszatértem a kékre, ahol nézőközönség előtt, présházak között vezetve értem ki az országútra. Ezen csak néhány lépést kell menni, hogy Káptalantótiba érjünk. A kocsmában bélyegzés és persze az elmaradhatatlan: fröccs+kávé. Frissülés után folytattam utam. A faluból kiérve, visszanézve még látszott a Csobánc, de aztán lassan elmaradt és megmutatta magát a Gulács "félrecsúszott" púpja,
amire hamarosan felkapaszkodtam. (a kék nem megy fel rá!) Visszanézve még innen is látszott a Csobánc, de aztán lassan elmaradt.. A csúcson kigyönyörködtem magam, majd visszatértem a kékre, ami hamarosan keresztezi az országutat. Egy utolsó hegy várt rám, a Badacsony. Présházak között lépkedtem, majd Köbölkutat elhagyva hamarosan a Kőkapu lépcsőjéhez értem.
Itt találkoztam egy másik túrázóval (aki végül haza is fuvarozott - utólag is köszönet érte!) , vele folytattam az utam felfelé. A fennsíkra érve csak pár lépés kitérőt kell tenni a Kisfaludi-kilátó felé. Felkapaszkodtunk, de a kilátás a magasra nőtt fák miatt nem az igazi.. :( Visszatértünk a kékre, ahol előbb a Páholyhoz,
majd a Egry-kilátóhoz,
végül a Ranolder-kereszthez értünk.
A Bujdosók-lépcsőjén történő ereszkedés előtt kitérőt tettem a Tördemici-kilátóhoz is. (a lépcsősor három pihenője Mikes Kelemen, Csáky Krisztina és Lorántffy Zsuzsa nevét viseli) A ~450 lépcsőfok elhalad a Rodostó-turistaház (korábban: Szabó Imre turista-menedékház) mellett, ami sajnos mára magántulajdon - a magas kerítés miatt pedig nehézkes is belátni. Hamarosan présházak, majd lakóházak közé értünk - így jutottunk el a célba, Badacsonytördemic vasútállomásra. Bélyegzés után útnak is indultunk, hazafelé.
Kisfaludy Sándor: Csobánc
(részlet)
"Ülj mellém a kandallóhoz,
Fel van szítva melege,
Csobánc-várról, Édes-kedves,
Ím! halljad, egy agg rege:
Mult szüretkor Badacsonyon
Ezt Múzsámtól vettem én,
Egykor, midőn magam bolygék
A hegy szirtes tetején."
A leghíresebb ostroma 1707-ben történt, amikor a császári hadaktól maroknyi kuruc védte meg. 1709-s elfoglalása után esett áldozatul a robbantásoknak - sok várunkhoz hasonlóan. Szerencsére mára már épül-szépül:
A nap képei itt.
Az Elnöki beszámoló itt.