Téli kéktúra a Vértesben

..valójában nem téli túra volt, hiszen a túra időpontjában már javában április volt, egészen pontosan:

De a március közepén-végén esett extra hó megnyújtotta a telet, ezért egy újabb havas túrát terveztünk be túratársammal. A bizonytalan terep miatt egy Székesfehérvárhoz közeli szakaszra esett a választás: így szombat reggel már Szárligeten voltunk. Itt gyors bélyegzés, majd a klasszikus filmben is látható fatelep és focipálya mellett elhagytuk a falut. A Birka Csárda bezárt épülete mellett léptünk át a Vértesbe, ahol néhány lépés erejéig betonúton haladtunk. A birkaistállóknál kell áttérni a vízfolyáson és továbbmenni Csákányospuszta felé. Mind az alsó táborhely, mind a felső részen lévő ház kihaltnak tűnt, senkivel sem találkoztunk. Egyre nagyobb hóban haladva tértünk be a Mária-szakadékba. Bő félórás kaland után sikerült végigmenni rajta, mint például a képen:

(egy jó pszichomókus persze ilyenkor is beszél :) )

A felső végén találkoztunk a K+ jelzéssel. (Csákányospuszta felé tér ki a szakadék elől) Innen már csak pár lépés távolságra volt a körtvélyesi erdei temető. Pár perce megálltunk - végtelen nyugalmat áraszt a hely.

A kék itt ér ki az erdei betonútra, hogy egy bő kilométerrel később letérjen róla. Erdős és erdőirtásos szakaszok váltották egymást, mire elértünk Vitányvár romjaihoz. Mivel túratársam nem járt még itt, kikapaszkodtunk a várhoz néhány fotó erejéig.

A vártól "toronyirányt" mentünk le a völgybe, ahol pár lépéssel később már Rockenbauer Pál emlékfájához értünk. Egy gyors, fészbúkos fotó után mentünk tovább, Szarvaskút felé. A forrás szerencsére folyt - bár elegendő víz volt nálunk. Egy késői reggeli vagy ha úgy tetszik: korai ebéd volt a program. A kéktúra a gázvezeték mellett halad - de látva a völgyben lévő állapotokat úgy döntöttünk, hogy a betonúton tesszük meg a távot Mátyás-kútig. Íme a pihenőház és környezete:

A kúttól a kék kapaszkodni kezd felfelé, majd kanyarokat téve a Vajda-temetőnek nevezett részen, elértünk a kilátópont (K∆) aljához. Túratársam nekiereszkedett, én pedig felléptem a Zsigmond-kőre. Íme a táj:

Pár fényképpel később már ereszkedtem is vissza a Lófő-völgybe: túratársam a várgesztesi kocsmában várt meg. Egy gyors lélekmelegítő után mentünk tovább. A várhoz most nem kapaszkodtunk fel - legközelebb..:) A kék innentől lett igazán izgalmas.. A Cseresznyefa-hajtásnak nevezett részen kvázi patak volt a túraösvény: előbb árral szemben haladtunk, majd a bő kilométerrel később árral együtt. Tocsogós bakancsokban értünk ki a Német-völgybe, ahol nem volt sokkal jobb a terep, de legalább vízszintes.. A műútra kiérve pár lépés csak Kőhányás és az újabb pecsét.

Innen Gánt felé vettük az utat - a tervezett szakaszt magunk mögött tudva. A térkép és a valóság kissé eltért jelzések tekintetében, de szerencsére nem volt gond az útvonallal - hála a Vértes 50-es emlékeknek.. :) A települést elhagyva több vadat is láttunk, szerencsére nem nekünk kellett futnunk.. Ezen a szakaszon hó már nem sok, ellenben egyre növekvő sár az volt. Szerencsére a faluban már vártak minket:

A tervezett buszt szerencsésen elértük - de kocsmázás elmaradt sajnos..

Legközelebb.. :)

A nap képei itt. Egy korábbi téli túra itt.