Több hónapja tervben volt egy börzsönyi túra - olyan részeken, amit sem az OKT nem érint, sem pedig én nem "fedeztem fel" ..
Ezen az alapon esett annak idején a választásom Nagybörzsönyre - a hegység nyugati részén lévő falura. A településen minden egy helyen van: nyugalom, kisvasút, történelem - meg persze a lényeg: a Hegy - karnyújtásnyira. A Börzsöny az utolsó mohikánok egyike az országban: a belsejében nem található falu, csak a peremén - a többi a nyugalomé és a túrázóké.
... a májusi eső, ami áldás vagy arany: ki-ki döntse el maga - de a lényeg, hogy nem tette lehetővé a túrázást. Ezt a hónapot Egyesületünk a borgácsozó szakosztály által szervezett programokkal vészelte át.. :)
Péntek reggel arra ébredtem, hogy mennem kell: hiányzik a fizikális "lelazítás". A kéktúrából "sajnos" csak hosszú, 3-5 napos etapok vannak hátra, így más lehetőség után kellett néznem. Így jött képbe a fent említett falu. A hely adott volt, szállás is lett pár percnyi telefonálás után.
Szombat reggel nehezen kelve, de elértem a kinézett vonatot a Nyugatiban. (ééééééés még szenyó készítésre is volt időm: aki ismer, tudja, hogy nem szoktam :) ) Vácig alvás, majd bőszen nekiláttam fotózni a túlpartot. Sajnos nem sikerültek olyan jól a képek, mint egy éve - de azért így is látszik a túlparti hegység teraszos kialakulása, a Fellegvár, a Nagy-Villám és kilátója - és a többi csúcs.. Íme, egy kis ízelítő:
A vonatról Szobon szálltam le (nem, nem ittam szörpöt:) ) és pár lépés után felkönyököltem magam az állomás elől induló buszra. (a helyi lakosok mellett 5-8 túrázó volt) Bő félórás száguldás után értem Nagybörzsönybe. Gyors telefonos egyeztetés a szállásadómmal: bejelentkeztem késő délutánra. Közben persze trappoltam a kisvasút felé. A vonatozás szintén hónapok óta tervezett utazás volt, még akkor, ha nem a linken látható módon :) (a klipp magyar "hangja" itt érhető el :) ) A kisvasút vonala közel egy évtizede védett műszaki érték, erről többet itt vagy itt lehet megtudni. Meg persze a google is jó barát ilyenkor :) Az indulásra várakozás perceiben a stábbal beszélgettem a vonal jövőjéről, stb.. 10.15-kor kezdetét vette a száguldás. Sajnos video nem készült, de a lenti kép talán igazolja az ipartörténeti hátteret.
A vonat cirka 45 percnyi száguldás után ért fel Nagyirtáspusztára. Innen a P+ jelzésen lecsúszkáltam Bezina rét felé. Az út nagy részében elég nehéz volt eldönteni, hogy a patakban, vagy az ösvényen megyek. A sokhetes eső megtette hatását, egy életkép az útról:
A Z+ jelzésen mentem tovább a rétről: vagyis kapaszkodtam vissza a Tolvajkúti erdő felé. A Bükkös árok végén jobbra fordultam, kis kitérőt tettem a Kopasz hegy felé. A bő félórás izzadás megérte: csodaszép kilátás fogadott (a szikrázó napsütésben) nagy látótávolsággal: a Dunakanyarra, a Naszályra, stb.. A csúcskeresztes képért az albumba kell benézni, kedvcsinálónak egy kép:
A csúcsról visszatértem a Bükkös-árok felé, majd továbbmentem a Sós-hegy felé. Itt két kisebb csúcs-kilátót jelzett a térkép: az előző "sikerélményen" felbuzdulva felkapaszkodtam mindkét helyre. A látvány önmagában csodálatos volt, de Kopasz-hegyhez nem mérhető.. A csúcsokról az Érsek-tisztás felé vettem az irányt, ahol megettem késői ebédemet. Innen a S jelzésen leereszkedtem Kisirtáspusztára. A három völgy találkozójában lévő kulcsosházak igazi nyugalom-szigetek.. A meleg itt már elviselhetetlen volt: egy gyors fürdéssel orvosoltam a patakban.. Remélem egy erdei vadat sem ijesztettem el.. :) A tisztásról a S+ jelzésről indultam el a Vasedény kulcsosház felé.
Itt újabb fürdés/mosakodás következett.. Meg persze a megérdemelt uzsonna elfogyasztása.. A turistaháztól a K+ jelzésen indultam el, de hirtelen szándéktól vezérelve inkább a Kovács-patak mentén gyalogoltam tovább az Altáró felé. A forrásnál újabb mosakodás, ejtőzés az árnyékban, majd a Börzsöny-patak mentén lesétáltam a faluba.
Itt a szállásadóm vacsorával és jóízű beszélgetéssel várt.
Esti lazítás gyanánt rövid átmozgató "edzésre" indultam a faluban, végigfényképezve a nevezetes épületeket. A Szent István templomnál Évi nénitől kaptam bőséges és alapos ismertetőt a templomról. A blog elején ajánlott oldalon tucatnyi kép van, érdemes megnézni őket. Jómagam az eredményes naptól a lenti képpel búcsúztam:
A szálláson nem kellett ringatni: percek alatt elaludtam..:) Update1: érdemes ezt a filmet megnézi!
Update2: egy klip ..
(folyt. köv... )