Egy vasárnapi Schneeberg története

-Biztos felkelsz holnap, ha bemész a borozóba?

-Persze. Csak pár sör....

Hát nem keltem fel. Így lett a szombatból vasárnap. Eleinte kétnaposra terveztem, de mondom nincs nagy hó a webkamerák szerint, meglesz az egy alatt is. Szombat este már semmit nem bíztam a véletlenre, itthon maradtam. Hajnali 4-kor felkeltem, kávé aztán indulás. "Migráncsmentesen" jó tempóban tudtam autózni Puchberg irányába. 9 felé érkeztem meg a hegy alá. Eredeti tervem a Novembergrat volt, de a hó láttán lejjebb vettem a pofaszélből. Két verzió maradt. Az Oberer Herminensteig vagy a Schneider Graben. Végül is az utóbbit választottam.

Az útvonal

Átöltöztem, majd neki vágtam a hegynek. Nem sokat kellett várnom az első emelkedőre. Néha úgy éreztem hogy már a seggemen veszem a levegőt. Felértem a vályú kezdetéhez. Tábla kint. Életveszély. Mondom remek. Utána mindig figyeltem felfelé, nehogy valami kőomlás úgy telibeverjen, hogy kiskanállal kelljen összeszedni. 1,5 óra alatt értem el a felső utat, ahonnan a havas rész kezdődött. Mondom mély úgyse lehet a hó. Aztán amikor először szakadtam be derékig, éreztem nem lesz ez egyszerű menet. A huszadik után már nem számoltam tovább.

Az út felülről.

Egyre meredekebbé vált a terep. Sütött a Nap is rendesen. Dőlt rólam a víz. Kimentem a vályú bal oldalára, hogy majd ott kimászok a Novembergrat-ra. Nem volt jó ötlet.... Vissza középre. Átverekedtem magam a törpefenyves tetején, többször beszakadva, meg közbe arra figyelve le ne zúgjak, mert itt egy csúszás aztán az autónál vagyok újra.... Tehát újra a helyes úton voltam, de az utolsó 200 méter még meredekebb volt. Számoltam a lépéseket tíz lépés majd pihi.

A kijárat

Egyszer csak vége lett. Ahogy felértem a platóra egy 100km/h-s széllökés rögtön telibe vágott. Hátra is léptem kettőt-hármat. Mondom ez fasza lesz így. Láttam a csúcsot már nem volt messze. De rengeteget kivett belőlem combközépig érő hó, valamint az idővel sem álltam jól.

Schneeberg plató a baloldali a csúcs

A lefelé menet mellett döntöttem. A turistaúton leértem 2 -2,5 óra alatt. Menetközben elhaladtam a Salamandra kisvasút pályája mellett is. Nyári szezonban fel lehet vele jönni ide a platóra.

Salamandra vasút pályája. Fent a hegytetőn van a végállomás

 A vasútat elhagyva a sárga jelzésen ereszkedtem vissza Schneebergdörflbe az autóhoz. A meredek ösvény lefelé szépen ki is nyírta a térdemet. Már ami még maradt belőle. Délután értem le 4 óra felé. Egygázon haza. Este fél tízre itthon voltam. Szezonkezdésnek nem volt rossz.

Laca

A túra fotói itt.

Grossvenediger 2015

Igen, ismét sikerült ellustulnom, azért megint a késés a beszámolóval. Augusztus óta nem bírtam magam rávenni, de hát én már csak ilyen vagyok. A történet úgy kezdődik, hogy talán még tavasszal beszélgettünk erről, páran aztán szépen formálódott a csapat. Ismét új felállás jött létre. Jozi, Ákos és Én.

"Birodalmi lépegetők"

A szabadságokhoz igazodva, augusztus második felére tettük az indulást. Mire eljött, volna az indulás napja, gyalázatosan szar lett az időjárás. Halasztottunk az induláson pár napot, de aztán lesz ami lesz alapon nekivágtunk. Matrei in Osttirol volt a cél, itt néztünk campinget, amit még itthonról próbáltunk lefoglalni, de nem igen válaszoltak megkeresésünkre. Hála a jó égnek, mikor kiértünk volt szabad helyük. Feldobtuk a "Hotel Savoyt", aztán villámgyorsan lehúztunk a közeli boltba némi "malátaszörpért". A camping szállásdíjára konkrétan nem emlékszem, de nem vert földhöz minket. Korrekt a vizesblokk, van étterem is, közel a bolt és gyönyörű helyen van. Tényleg csak ajánlani tudom. Másnap az idő cseppet sem javult, azt mondták talán két nap múlva próbálkozhatunk. Így elmentünk sétálni a városba. Megnéztük a nemzeti park múzeumát (ingyenes!) és a II. világháborús hősök emlékművét.

Akartunk egyet felvonózni is, de az árak láttán kihagytuk. Este megbeszéltük, hogy reggel mindenképp indulás a Neue Prager Hütte, vagy különben mehetünk haza, mert kifutunk az időből. Napsütésre ébredtünk. Összeszedtük a felszerelést, majd felmentünk a Tauernhaus-ig. A parkoló fizetős, de olcsóbb, mint itthon 4 óra a belvárosban, 4 napra. Innen a Tauerntaxival felmentünk (5 EUR/fő) Venedigerhaus-ig. Nem is a szint miatt, inkább a távolság érvelt mellette. Innen viszont már jöttek az emelkedők. A két faszi ment elől, én meg kullogtam mögöttük szokásomhoz híven, miszerint az első nap egy kalap szar a teljesítmény. Az Alte Prager Hütténél bevártak.

Kilátás a Alte Prager Hüttétől

Kajáltunk, szusszantunk egyet. Innen már láttuk az aznapi célunkat a Neue Prager Hüttét. Még 300 méter szint volt előttünk, amit viszonylag hamar le is tudtunk. Péntek lévén, meg a javuló idő miatt elég sokan összejöttünk fent. Szerencsére foglaltunk szállást, így fixre volt helyünk. Kiültünk sörözni a napsütésbe és élveztük a kilátást. Kértünk vacsorát is, de én még éltemben nem ettem ilyen szar tésztát. Este, korán eltettük magunkat. Elvileg ötös kelést beszéltünk meg, amiből azt hiszem 7 lett. A többiek sem kapkodtak, hozzáteszem. Az utolsók között indultunk el felfelé, de legalább láttuk merre vezet az út felfelé. A hómezőkkel tarkított morénalejtő után elértük a gleccser peremét. Hágóvasak fel, kötél elő. Egy hasadékokkal teletűzdelt, kemény firnes részen átkelve, felértünk a hóval borított gleccserplatóra. Hosszú taposás következett, kerülgettük a hasadékokat, vagy átlépdeltünk rajtuk. Egy felhő nem volt az égen, tűzött a Nap rendesen. Rólam meg gurultak a vizek. Ákos hágóvasa nem igazán szuperált, így hamar megállapodtunk, hogy ő fog közöttünk jönni. Tapostunk jó pár órát már, mire megpillantottuk a csúcsot.

Csúcstömb

Már csak csúcsgerincre felvezető emelkedőn kellett átverekedni magunkat, majd a gerincen végig sétálva, Ákosnak a vasak nélkül kicsit nehezebb volt, fent álltunk Ausztria 4. legmagasabb csúcsán. Negyed tizenkettő volt. Nagyon időben voltunk. Fotók, csúcssör, csúcscsoki.

Grossvenediger 3664m

1 órát elnézelődtünk, majd elindultunk lefelé. Visszafelé már gyorsan haladtunk. Mivel rendesen kásás lett a hó ledobtuk a vasakat. Csak a gleccser peremen vettük vissza, itt Ákost leeresztettük, majd lementünk mi is. Ismét jött a mix szakasz, mi Jozival lassabban mentünk lefelé, de így volt ideje Ákosnak sört kérni nekünk a menedékházba :). Felszedtük az itt hagyott cuccainkat, majd folytattuk utunkat lefelé. A csúcstól számolva 2000 métert ereszkedtünk, ami azért odavágott rendesen. Még jöttek fel velünk szembe is. Kérdezik megmásztuk? Mondom igen. Hát holnap ők is megakarják. De nekik nincsen se hágóvasuk, se kötelük. Mondom akkor érdekes lesz. Nem magyarok voltak. Iszonyat felelőtlen emberek vannak.... Éppen elértük az utolsó Venedigertaxit lefelé az autóhoz. Este a campingbe, már várt minket a jól megérdemelt szilvasnapsz és a behűtött osztrák sörök. Másnap délelőtt tábort bontottunk majd elindultunk hazafelé.
Laca

A túra fotói itt.
Hard rockba meg itt.

Előzetes a Grossvenediger túrából

Tiroli kalandok 2014

Bevallom, az én hanyagságom, hogy ez csak most kerül fel a blogra. Tavaly történt augusztusban. Hárman indultunk el az útra, Paszta, Gábor és jómagam. Az eredeti terv Ortler-Weisskugel duó lett volna, de hát az ember tervez, Isten végez. Az odaút sima volt. Reggeli indulással, délután már a sátrat állítottuk a campingben. Az időjárás nem éppen járt a kedvünkben. Egy napig el tébláboltunk a faluban, aztán másnap felkerekedtünk a közeli Elferspitz (2926m) megmászására bemelegítés gyanánt. Az eső továbbra is hol esett, hol nem. Felvonóval mentünk egy darabon. A hegy lábánál még egy nyári havazáshoz is volt szerencsénk, bár azért komolynak nem volt tekinthető.

Elferspitz 2926m

Rövidet szusszantunk a csúcson, majd elindultunk vissza. Lefelé menet a hüttében beütöttünk még két jager-t, majd az utolsó felvonóval, visszaértünk a campingbe. Este elmentünk a közeli kocsmába.
-Ich möchte zwei bier und ein wein
-Pirosat vagy fehéret kértek?
Nohát mindenhol van magyar. Nagyon kellemes beszélgetés kerekedett.Edit, a pultos hölgy, megígérte hogy másnapra megkérdezi mi a helyzet az Ortleren, mert cseppet sem tűnt biztatónak a hó mennyisége miatt. Az alábbi kép akkor készült már amikor kitisztult az idő.

Ortler

Jött is válasz. Nem ajánlott jelenleg. Akkor jön a másik a Weisskugel. Gondoltuk mi. Elég kemény kaptatók után, felértünk a Weisskugel huette-hez (2542m).

Weisskugel

Kérdezzük a szállást, mondja a csaj telt ház van. Nem akartunk hinni a fülünknek. Hétköznap volt. Olaszországban meg 4 napos hétvége. Kérdezi szeretnénk-e reggelit. Mondjuk nem. Hát akkor tényleg nincs hely. Viszont felajánlotta ereszkedjünk vissza 2200 méterre, ott van egy ház. Hamar megbeszéltük, hogy a 3730 méteres csúcs az onnan nekünk nagyon kemény lenne. És ráadásul távban is messze volt. Vissza az autóhoz. Reggelre kék égre ébredtünk. Internet. 2 napig jó idő lesz. Gyors döntés, irány Ausztria. Gábor, menet közben felhívta a Breslauer Huette-t.Mondták van hely, menjünk nyugodtan. Így jött a Wildspitze. Estére márt fenn voltunk a házban (2844m). Itt is beleszaladtunk egy magyar lányba, éjszakába nyúlóan elbeszélgettünk négyen. Fájt a reggel.... Kimásztunk az ágyból, összeszedtünk mindent és elindultunk. Paszta 1 vagy 1,5 óra múltán rosszul lett, majd visszafordult. Ketten maradtunk Gáborral. Jött a kuloár. Soha nem felejtem el. Vízjég. Alig akartak belemenni a hágóvasak. 45-50 fokos lehetett a meredeksége. Átvergődtünk rajta, majd le a gleccserre.

A gleccseren, felettünk a csúcs

Egy meredek rámpán felértünk a gerincre. Egyből összekötöttük magunkat, mert erős szél fogadott minket.
Az utolsó gerincszakaszon meg kellett hajolnunk mert a szél ott még erősebben fújt és tartottunk tőle kibillent az egyensúlyunkból.

Wildspitze 3772m

Felérve csúcsfotó.

Meg rólunk is egy

Ausztria 2. legmagasabb hegyén.

10 perc után indultunk mert, kezdtünk hűlni. A hegy másik oldalán ereszkedtünk le, mint ahol feljöttünk, így meg is volt az első keresztezésünk rögtön. Lefeé megbeszéltük, hogy semmiképpen nem mászunk le a kuloáron, hanem lemegyünk inkább a kletteren biztosítás nélkül. Na ez sikerült is.

Lefelé a kletteren

Nem volt nehéz, visszaértünk a kuloár aljára, onnan meg már sétagalopp volt lefelé, de nagyon elfáradtunk. Paszta már jött elénk, a menedékházban is vártak már... A főbérlő hozta a snapszokat, koccintottunk, késő délután visszaértünk az autóhoz. Az éjszakát Soldenben töltöttük egy campingben. Másnap pedig elindultunk haza.

Laca

A túra fotói itt, itt, itt, itt.

Zenés-táncosan itt.

Előzetes a tiroli túrából

Balaton-felvidéki kéktúra - 1

(az előző bejegyzés folytatása)

..reggel madárdalos erdőre ébredtünk - este senkit nem kellett ringatni.. :) A reggel, úgy bő órában sátorpakolással, reggelizéssel - és persze a romok felfedezésével telt.

Úgy fél 9 körül indultunk neki a völgynek, ezernyi szúnyoggal kísérve. A műútra kiérve már kellően meleg volt, de a könnyed sétaút az erdei iskoláig szerencsére feledtette. Az iskolánál mosakodás, bélyegzés - majd tovább a kövesúton. Felkanyarodtunk a Pirkanci részre, ahol balról megjött a P jelzés, itt léptünk be az erdőbe. Innentől még kb. két kilométer a közös szakasz - aztán kiér az erdő a fennsíkra. Előtte azonban fújtunk egyet... A híres filmben is elhangzik, hogy mennyire kopár ez a rész Balatonhenye előtt - nem hinném hogy azóta sokat változott... Szerencsére a felbukkanó Balaton és a hegyek látványa kárpótolja az embert.

Egy-két ligeten áthaladtunk, majd ereszkedésbe kezdtünk, az elhagyott kőfeldolgozó mellett érkezik be a kék az alig 110 fős faluba. A kocsma most szerencsére nyitva volt, hangulatos kis szőlőlugas lett kialakítva a teraszán. Okulva az előző napból, megbeszéltük a túratársakkal, hogy kétórás pihenőt iktatunk közbe - kényelmesen volt időnk ebédelni, kávézni és pancsolni (=felfrissülni) a pár lépésre lévő kékkútnál. Poénkodtunk is azon, hogy milyen jó cégér vagyunk, a kocsma teraszán kifeküdve..:) Két órakor vágtunk neki a folytatásnak, a Fekete-hegyen lévő Eötvös-kilátónak. Az ösvény présházak között kanyarog, sokáig szintben megy hegy előtt, majd egy hirtelen emelkedéssel felérünk a gerincre (szemből a S∆ érkezik) , majd újabb 2-3 perc múlva a kilátóhoz értünk. Mi mondjak/írjak? Megérte, megéri felkapaszkodni.

Gyönyörű a kilátás a Káli-medencére: balra a távolban felsejlik Tihany, a Monoszló melletti Hegyestű - szemben a Balaton, jobbra pedig a Tanú-hegyek. A fedett kilátónak köszönhetően közel félórát nézelődtünk. A kilátóból a kék egy meredek, vízmosásos ösvényen vezet le, de ez szerencsére szelídül az első présház után. A jelzés a korábbi bejáráshoz képest el lett terelve, de csak az Öreg-hegyi kút után... Addig kis csapatunk összegabalyodott a pünkösdi bortúra résztvevőivel.. :)

A terelés miatt a jelzés már nem érinti a töttöskáli templomromot, de azért felkerestük...

A rom XII-XIII. századi, azaz Árpád-kori lehet. A rom körül találtak egy XI. századi, egyenes pengéjű kardot, amelyet ma a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. Eleinte királyi udvarnokok lakták a környező falut, amely 1341-től a veszprémi püspökség fennhatósága alá kerül. Egyhajós, egyenes szentélyzáródású, bejárata a nyugati részén állott, ahol a leírások szerint kegyúri karzat is állott két tartópilléren. Utóbbiak nyomaira nem nagyon leltünk. 1531-ben török támadás érte a falut, amely elnéptelenedett, temploma romossá vált, de később újra települt, és a templomot is helyrehozták. Békefi leírása szerint 1876-ban már romos. A romtól visszatértünk a Szentbékálla felé menő útra, mesebeli házak között. A kocsma teraszán újabb félórás pihi, frissülés a kékkútnál..:) A jelzés innen a velétei palotaromhoz vezet,

ahonnan meredek, akácok övezte ösvényen ereszkedtünk vissza a faluba. A kálváriasor mellett értünk ki a kőtengerhez.

Valaha az itteni intenzív vulkáni tevékenységet követően feltörő kovasavak, hévizek a laza homoküledékeket összecementálták, amit a szél, a csapadék, az erózió tovább formázott. A kövek nagysága és magassága meglepő: némelyik ház nagyságú, mások betöltenek egy egész szobát. Mintha óriás járt volna e tájon, aki rossz vagy jó kedvében gigászi kődarabokat hajigált... :) (bővebb info itt) A kőtengeren bő félórát hánykolódtunk, mielőtt továbbmentünk volna. Lovaspálya mellett értünk ki Mindszentkállára, ahol a legelső lehetséges helyre fel is pattintottuk a sátrat. A közeli temetőből korlátlanul volt víz utánpótlásunk, más nem is nagyon kellett a boldogsághoz. Laza főzőcskézés vette kezdetét..

Ja, ezzel a szakasszal Anna teljesítette Balaton-felvidéket is.. :)
Reszkess Börzsöny! :)

Folytatása következik...

A nap képei itt.
A korábbi túraleírás itt.
Az elnöki beszámoló itt.