Hétfőn még milyen szép volt minden... Megvan Zsoltinak a 10., Petinek az első 8000-ese. Aztán egymás után jöttek a rosszabbnál-rosszabb hírek. Kimerültek, nem tudnak lejönni. Szabad ég alatt aludtak 8000 méter fölött, a "halálzónában" és a rádiókapcsolat is megszakadt. Nem akarom túl taglalni a részleteket, hiszen erről a nagyobb hírportálok beszámoltak. Viszont ami a szomorú tény, hogy a magyar hegymászás legnagyobb alakja és a fiatal generáció legígéretesebb tagja életét vesztette. Még most sem fogom fel igazán, hogy ez megtörtént. Mi, a magashegyeket szerető emberek, példaképként tekintünk Zsoltira és Péterre (fiatal kora ellenére). Személyesen csak Zsoltival találkoztam egyszer egy előadásán: Pécsre hívtam le, 2003-ban hogy a PTE-TTK földrajz szaknapján, tartson előadást, az Everest mászásáról. Emlékszem az első találkozásra, az erős kézszorítására, az egyenes tekintetére. Egy órán át szerencsétlenkedtünk csoporttársaimmal, hogy projektort találjunk a vetítéshez. Zsolti mindeközben türelmesen várt, beszélgetett a hallgatósággal. Megmondom őszintén meglepődtem. Más ilyenkorra már behisztizett volna. Mindkét fiú óriási teljesítményt ért már el, enélkül a hegy nélkül is. Zsolti megmászta a Pamír összes 7000 m feletti csúcsát, ezzel érdemelte ki a Hópárduc címet, a 9 db 8000 m feletti csúcs és még lehetne sorolni. Péter megmászta első magyarként az Alpok összes 4000 méter feletti csúcsát, számszerűleg 82-t és egyedül végigmászta a Magas-Tátra főgerincét.
A fiúk, hogy Földes András szavaival éljek tovább emelkedtek a szokásosnál. A Föld legmagasabb csúcsai fölé, az égi ösvényekre. Mindig szeretettel fogunk emlékezni rátok.
Zsolt és Péter Családjának, ezúton szeretnénk Őszinte részvétet nyilvánítani, osztozunk fájdalmukban!
Hegyi Kalandorok HTSE tagjai