Zalai kalandok - OKT a Keszthelyi-hegységben

Valahogy neki kéne rugaszkodnom, mint paraszt a rotakapának, mert elég mozgalmasan telt a hétvége. Először is a márciusi télnek köszönhetően, elég későn indultunk el az első kintalvós kék túrára. A terv Sümeg-Keszthely etap volt. Ez a szakasz részben a Keszthelyi-hegység bazaltsávján (Tátika, Kovácsi-hegy) megy keresztül. Ezek a hegyek egykori hasadékvulkánok maradványai. Igaz, itt nem jöttek létre a "megszokott" balatoni tanúhegyekhez hasonlók, viszont érintetlenségük egyedülálló. Sümegi várhegy bármennyire is úgy néz ki, mint egy vulkáni kúp, klasszikus sasbérc. 43 kilométer nem egy életveszély 2 nap alatt. Gondoltuk mi. A pénteki nap kivételesen felvettem a szűz lány egyenruhát, úgyhogy a felkeléssel nem volt gond. Kisebb késéssel értünk Sümegre, de MÁV-éknál már rá se kell csodálkozni. Sümegen nyitásként a Bátor összeszarta ünnepélyesen a főutcát, én meg szedegethettem utána. Egyből eszembe jutott a panelos korszak Fehérváron. Próbáltunk egy kibe-baszott kocsmát találni, na aztán belefutottunk a legszarabba. Kértünk 2 sört, 2, kávét. Ezekkel rendben is volt mindent. De a következő napóleon konyaknak álcázott szarról, felrémlettek a stalinskaya vodka hatásai a Radnaiban.. PANCS. Menekülés. Előzőleg sokat olvastam fórumokon, hogy szarul van kijelezve a túra egész szakasza, ennek ellenére simán eltaláltunk a Sarvaly erdészházig (pecsét a kerítésen) és még tovább is. Az erdészúton értünk el a a Tátika felé vezető leágazáshoz. Nyáron tényleg nehéz lenne felismerni a leágazást. A medvehagyma bokáig ért mindenhol. Elértük a Fekete-tavat.

Fekete-tó

Bátor csobbant. Meglátogattuk a várromot ami szebb időket is meg élt már. Sokáig magánvár volt, de a labancok voltak olyan kedvesek, hogy 1703-ban felrobbantották hadgyakorlat címén. Köszönjük...  Leereszkedve, elértük a Hidegkúti majort. Kéktúrázóknak: Észak felé kell indulni és ahogy meglátjátok a sárga csőoszlopokat, utána balra végig az erdősáv szélén kell haladni. Ha eltaláltok a Kovácsi-patak medréhez, jó helyen jártok. Innen gyakorlatilag "autópálya" vezet a Sztúpáig. Na, szóval felértünk a Sztúpához (pecsét az ajándékboltban).

Sztúpa Zalaszántón

 Andalító indiai "mümügős zene" kíséretében végigjártuk az építményt. Majdnem elaludtam. Megkezdtük az ereszkedést a zalaszántói szőlőhegyen. Már majdnem leértünk a faluba amikor kiszóltak egy garázsból.

- Fiúk! Nem vagytok szomjasak?

-....

-De.

Na innentől kezdve nem úgy alakult a történet, ahogy mi elterveztük. A fröccsöt egyből elfogadtuk, Paszta a pálinkát is, én mondtam nem mert fejre állok.

-Van birs, szilva meg...

-Mégis kérek!

Elkezdtünk beszélgetni, majd vendéglátóink közölték, le kell menni a pincébe mert közben jöttek mások is. Borkóstolás a repertoárból, majd elfogyott a cigim. Le a faluba, majd vissza mentünk, mert vártak minket a szőlőhegyen egy bográcsozásra. Megjegyezném hogy az itteniekkel az életben nem találkoztunk előtte. Lejöttek értünk terepjáróval, és felvittek a tanyára. Én személy szerint hamar elfáradtam, az este további részeiről Paszta tudna beszámolni. Eljött a vasárnap. Reggel kimásztam a sátorból, Laci egyből hozzám vágott egy dobozos sört. Megjelent a felső szomszéd: "Pálinkás jó reggelt!". Ajjajj... Végig jártuk az összes létező gazdát a környéken.

Vendéglátónkkal

Mindenhol egy-két fröccs. Délre el is értük azt a szintet amit nem akartunk elérni. Állati nehezen feltápászkodtunk és elindultunk Rezi felé. Egyszer éreztem magam ennél szarabbul, Putnok és Uppony között a Bükkben, hasonló körülmények között. Mint, Frodó Mordorban. Muszáj volt lepihenni egy magasles alatt. Nem tudom mennyit aludtunk, de az ébredés után se kerültünk top állapotba. 20 perc múlva elértük a Rezit. A kocsmában két sör után úgy éreztem mintha visszatérne belém a lélek. Erőre kapva vágtattunk a Gyöngyösi csárda felé, mert erőteljesen sötétedett. Végül is lámpák nélkül értük el a csárdát. Itt kell megjegyeznem, hogy az árak az italokat leszámítva rendbe vannak, a kaja nagyon ízletes. Mi Gyöngyösi-tálat rendeltünk, hibátlan volt. Ráadásul, nagy meglepetésemre Batit is beengedték. A kiszolgálás szintén penge. A csárda előtt feldobtuk a sátrakat, alvás. Másnap, mint kiderült egy volt nemesember háza előtt, akivel délelőtt kedélyesen elbeszélgettünk. Emberünk a Pálffy család leszármazottja, 6 (!) idegennyelvet beszél gyerek kora óta. Táborbontás után Hévíz felé vettük az irányt. Beérve a híres fürdőhelyre, meglepődve tapasztaltam, hogy a magyar nyelv mögött az orosz a második és nem a német (pecsét a buszállomáson). Úgy járkálnak a muszkák a városban, mint 45'-ben. Innen már könnyen értük el Keszthelyt.A szakasz teljesítésére csak jó tanácsként jegyezném a kora tavasz a legjobb időpont.
A túlélők: Paszta, Laca, Bátor.
A túra javarészt Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén halad. Vigyázzunk a környezetre!
A túra fotói itt.