Régvolt már amikor a KDP háza tájára néztem, ezért kihasználva az októberi hosszú hétvégét és a jó időt, elmentünk Batival Zircre. Az autót a vasútállomáson hagytuk, vonattal mentünk tovább Porva-Csesznekig. Mielőtt a lelkiismeretesebb túrázók megköveznének, a Zirc-Porva-Csesznek szakaszt már kismilliószor bejártam korábban. A vonatról leszállva hál' Istennek nyitva volt a büfé (pecsét ugyanitt). A pultos srác elmondta egész évben nyitva vannak, nyáron mindennap, a többi évszakban csak hétvégén. Bevágtam egy triumvirátust (kávé+sör+pálesz) majd jó tempóban elindultam Vinye felé. A Cuhában igen kevés víz volt, így az átkelések nem okoztak gondot. A völgyben kanyargó vasutat 1896-ban adták át, ami a mai Magyarország egyik legszebb vonala.
Vasúti viadukt a Cuha-völgyben |
Vinye előtt egyre fogyott a víz a patakból és mire kértem a völgyből, el is tűnt.
Kiszáradt Cuha-meder |
Vinyén pecsét a büfében, magamhoz vettem 4 Balaton szeletet és elindultam a Kőris-hegy felé. Fenyőfő előtt a P jelzés letér a műútról. Innentől a jelzésék egyre szegényesebbek, de azért el lehet igazodni. A Kék-hegy környékén rövid időre el is kevertem. A Kőris-hegy alatt aztán ismét új jelzések vannak. Egy utolsó meredek emelkedő után értem fel a Bakony legmagasabb pontjára (709 m).
Kilátás a felhőtengerre a kilátóból |
Az itt található polgári légiirányítási radar állomást 1976-ban építették, nemrég újították fel a megnövekedett forgalom miatt. Szednem kellett a lábamat, hogy elérjem az Odvaskő Hotelnél a buszt. A jelzések lefelé egyértelműek és jó állapotúak, valószínűleg a Boroszlán tanösvénynek köszönhetően.
Őszi erdő |
Sokan jöttek velem szemben családok, nagyobb csoportok. Egy gyerek csapat le is támadta a Bátort :)). Nemsokára elértem az Odvaskő-barlangot. A P jelzéstől kb.150 méter kitérő.
Odvaskő |
A túra fotó itt.