2013. december 15., vasárnap

Közép-dunántúli Piros - Oroszlány-Szár VII. rész

Az év végéhez közeledve, lehet hogy az utolsó túra volt ez ebben az évben. Tavaly nagyjából ez idő tájt jártunk erre Pasztával. Most, mivel emberünk a világ másik felén Chilében dolgozik, ketten indultunk Bátorral a KDP vértesi szakaszának lezárására. A táv nagyjából 20 km volt. Busszal érkeztünk Oroszlányba. Az első megálló Majk volt, ami főleg a műemlékegyütteséről vált híressé.

Majki remeteség
A következő megálló Vértessomló volt. Eddig többnyire csak áthaladtunk rajta autóval, mikor mentünk Várgesztesre sziklát mászni, de most alkalmam volt egy picit jobban szétnézni a faluban. Nagyon rendezett sváb faluról van szó, többnyire ma is ők lakják, kevés a betelepült család. Én a művelődési házban pecsételtem, nagyon kedvesek voltak. A falun áthaladva két háznál is disznóvágás volt, össze is futott a nyál a számban... A településről kiérve hosszú emelkedő következett. Kereszteztük a K jelzést. Innen egy széles erdészeti úton kell tovább menni. DE! Egy irtás lesz majd bekerítve balra. A jelzések eltűnnek. Itt ha lementek közvetlen kerítés mellett a Mocsár-rétre, jobbra lesz egy magasles és ettől balra, meg fogjátok látni a K+ jelzést. Erre menjetek tovább, hamarosan láttok majd újra P jelzést is. A következő megálló a Szép Ilona-forrás volt. Gyorsan ittunk-ettünk, mert a hőmérséklet -6 fok volt és kezdtem fázni.

Szép Ilona-forrás
Egy erősebb emelkedő után felértünk a Körtvélyes sasbércére ami jellegzetes morfológiai forma itt a Vértesben. A talaj a lefagyott pára miatt, nyíltabb részeken korcsolya pályává változott, ami rendesen belassított minket. Az erdő amúgy a nagy köd ellenére is nagyon szép volt.

Téli Vértes
A Körtvélyes csúcsát (480m) kihagytuk, mert a pára miatt úgyse láttunk volna semmit. Az út elkezdett lejteni és ki is értünk a ködből. A Vértes déli lejtőire jellemző mediterrán jellegű karsztbokor erdők között ereszkedtünk lefelé.


1 óra múlva beértünk Szárra, bőven busz indulása előtt. Jöhetett a jól megérdemelt sör+unicum combó.
A jelzések nagyjából mindenhol jók, kivéve a Mocsár-rétnél. Ezzel a 296 km-es KDP-ből 228 km-t legyalogoltunk, folytatás a Gerecsében.
A túra képei itt.